Harminc év után kézbesítettek egy levelezőlapot

Vágólapra másolva!
Walesben kis híján harmincesztendős késéssel kézbesített a posta egy levelezőlapot.
Vágólapra másolva!

A címzett, Garran Griffiths először nem hitt a szemének, amikor a hét végén levélszekrényében megtalálta a hétpennys bélyeggel ellátott lapot. Miután azonban a 69 éves férfi feltette olvasószemüvegét, világosan kivehette a feladáskor rányomott postai bélyegző dátumát: 1975. augusztus 29.

Forrás: MTI

Egy magyar emigráns levelezőlapja, 1907-ből

A levelezőlaphoz mellékelték a posta portófizetési meghagyását is, amelyet Griffiths azóta elhunyt anyósának címeztek. Egy postai szóvivő érthetetlennek nevezte, hogy miként lehetett ilyen hosszú ideig úton a levelezőlap. Ennek ellenére örömét fejezte ki, hogy végre megérkezett a címzetthez. "Utólagos fizetés nem jöhet szóba" - nyugtatta meg a szóvivő a címzettet.

Volt már számos hasonló eset: egy alkalommal egy egész zsáknyi levelet és képeslapot találtak meg Angliában, egy vasúti híd alatt. A csomag még a II. világháború során kallódott el, és mivel eső nem áztatta, csak a szél tépkedte a zsákot, a levelek egy része megtalálta a címzettet, jó pár évtizeddel később.