Vágólapra másolva!
Elsősorban a nők versengése ígér nagy izgalmakat a vasárnapi 35. New York-maratonon, miután az athéni olimpia kudarca után az amerikai nagyvárosban versenyez először a szám brit világcsúcstartója, Paula Radcliffe, ráadásul ott lesz a rajtnál a címvédő Margaret Okayo is.

A szakértők és a közvélemény is nagy várakozással tekint a 30 éves brit klasszis visszatérése elé, hiszen a viadal választ adhat arra, hogy Radcliffe-nek sikerült-e túltennie magát az ötkarikás játékokon nyújtott roppant kínos produkcióján. A szigetországi kiválóság ugyanis a legnagyobb esélyesként érkezett az olimpiára, ezzel szemben nem bírta a legjobbak tempóját, s 36 km-nél feladta a küzdelmet.

A verseny nemcsak a klasszikus szám szenzációs, 2:15:25 órás rekordját tartó Radcliffe számára nyújthat egyfajta elégtételt, hanem a New Yorkban már kétszer győzedelmeskedő kenyai Okayónak is, aki az idei London-maratonon sem talált legyőzőre, az athéni játékok előtt azonban megsérült, így nem állhatott rajthoz az év legfontosabb futásán.

A két kiválóság küzdelme már eleve garancia a magas színvonalra, ám mellettük ráadásul olyan nagyszerű futók emelik az esemény rangját, mint az olimpiai bronzérmes amerikai Deena Kastor, az ex-kenyai holland Lornah Kiplagat, a veterán kenyai klasszis Tegla Loroupe és az élete első maratonijára készülő mezeifutó világbajnok, ausztrál Benita Johnson.

A férfiaknál nem lesz ugyan ekkora sztárparádé, ettől függetlenül több remek atléta található a mezőnyben. Az első helyért várhatóan a kenyaiak küzdenek majd, közülük is a tavaly Párizsban győztes Michael Rotich tekinthető a legnagyobb esélyesnek. A szenzációs 2:06:33 órás egyéni csúccsal rendelkező Rotichra leginkább Joseph Ngolepus (2:07:57 ó), Christopher Cheiboiboch (2:08:17), a New Yorkban 1997-ben és 1998-ban is győztes John Kagwe (2:08:12) és Timothy Cherigat (2:09:34) lehet veszélyes.

A kenyaiak mellett a francia Benoit Zwierzchiewski (2:06:36) és a dél-afrikai Hendrick Ramaala (2:08:58) szólhat bele az első helyért folytatott harcba.

A New York-maraton női és férfi győztese egyaránt 100 ezer dollárral gazdagodik.