Vágólapra másolva!
A Spanyol Királyi Úszószövetség szerint Joan Jané, a férfivízilabda-válogatott szakvezetője tizenegy év után távozik a nemzeti együttes éléről. Janénak év végén lejár a szerződése, amelyet nem kíván meghosszabbítani.

Juan Koninckx, a szövetség november 20-án megválasztott új elnöke szerint "új szakasz kezdődik, melyben újjá kell szerveznünk a spanyol vízilabdát. A spanyol vízilabda rendelkezik azokkal az adottságokkal, melyek feljogosítják arra, hogy ismét a világ elitjébe emelkedjék. Az utóbbi évtizedben nyújtott teljesítmény káprázatos volt, a mércét mi állítottuk magunknak túlságosan magasra. Most azonban új idők következnek, új emberekkel."

Jané az utolsó három olimpián vezérelte a spanyol válogatottat, s 1996-ban, Atlantában egészen a dobogó tetejéig. Két világbajnoki cím (1998, Perth és 2001, Fukuoka) jelezte a katalán szakember munkájának színvonalát, ám Athénban csak hatodik lett a válogatott úgy, hogy az ötödik helyért vívott mérkőzésen Németországtól katasztrofális vereséget szenvedett. Ezzel telt be a pohár, s a hatodik helyezést maga Jané is igen gyengének minősítette. Jané így is minden idők legeredményesebb spanyol vízilabdaedzőjeként búcsúzik a válogatottól.

Athén után egyébként az amerikai és a horvát válogatott élén is váltás történt, s még Kemény Dénes sem hosszabbította meg szerződését a Magyar Vízilabda Szövetséggel.

Ch. Gáll András