Kitiltották a koldusokat Szeged belvárosából

Vágólapra másolva!
Kitiltja a koldusokat Szeged központjából a város közgyűlése által pénteken a közterület használatáról elfogadott rendeletmódosítás. A módosítás szabálysértéssé nyilvánítja és 25 ezer forintos bírsággal bünteti a koldulást Szeged belvárosában.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
Szeged belvárosában tilos koldulni

Pénteken módosította a közterület használatáról szóló rendeletet a szegedi közgyűlés. Ennek értelmében az alföldi város belvárosában tilos koldulni. Aki megszegi a szabályt, 25 ezer forintos pénzbírságra számíthat.

Az előterjesztők, két szocialista és egy Centrum párti képviselő, elmondták: a rendeletmódosítás célja nem az önkormányzat bevételeinek növelése és a nehéz helyzetben élők megsarcolása, hanem az, hogy ez a terület ellenőrizhető legyen, és megfelelő figyelemfelkeltéssel a mainál rendezettebb viszonyok alakuljanak ki az idegenforgalmilag frekventáltabb városrészekben.

Jelenleg nem tiltja országos jogszabály az úgynevezett "néma koldulást", bírság kizárólag a kéregetés minősített eseteiben, ilyen a zaklató módon vagy a gyermekkel történő koldulás, szabható ki. Az Alkotmánybíróság határozata azonban lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok egyes övezetekben szigorúbb szabályozást vezessenek be.

A javaslat vitájában elhangzott, hasonló rendeletet fogadott el Kaposvár önkormányzata.