Befejezték a libanoni kivonulás első szakaszát a szírek

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Befejezte libanoni kivonulása első szakaszát a szíriai hadsereg - közölte egy libanoni katonai forrás csütörtökön. Mostantól már csak Kelet-Libanonban maradtak szíriai erők. A legfrissebb hírek szerint az utolsó távozó egység a szíriai hírszerzés Tripoliban lévő központját hagyta el az éjszaka. Az 1976-ban létrehozott központot átvették a libanoni hadsereg felderítői. A bejrúti szíriai hírszerző központot szerdán ürítették ki, akárcsak a libanoni főváros közelében lévő utolsó katonai állásokat. Az átcsoportosítás 8 ezer szíriai katonát érintett, akiknek a fele visszatért Szíriába, fele pedig Kelet-Libanonba vonult.