Libamájjal töltött csirkemell

Vágólapra másolva!
Kaldeneker György szakács hétről hétre finomságokat ajánl oldalainkon. Ma különleges finomságot ajánl, ami pünkösdi ebédnek is megteszi.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 4 szelet csirkemellfilé, 30 dkg libamáj, 1 piros kaliforniai paprika, 12 szelet bacon, só, őrölt bors, 2 evőkanál olívaolaj, 2 teáskanál bazsalikom

A csirkemellfiléket az oldalánál vágjuk be, nyissuk szét, mint egy könyvet. Tegyünk rá fóliát és kissé klopfoljuk ki. Őrölt borssal, bazsalikommal és sóval ízesítsük.

A paprikát tegyük forró sütőbe és süssük addig, míg a bőre barnulni nem kezd, ha kihűlt, a bőrét húzzuk le, húsát osszuk négyfelé.

A libamájat szeleteljük fel, bazsalikommal és őrölt borssal fűszerezzük. Serpenyőben forrósítsuk fel az olívaolajat, majd a májszeletek mindkét oldalát 1-1 percig süssük elő.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Tegyünk a csirkemellszeletek közepére az elősütött libamájból, tetejére helyezzük a sült paprikát. Göngyöljük fel, majd tekerjük be baconnel. Helyezzük tepsire, és előmelegített sütőben 180 fokon süssük 20 percig.

Ha elkészült, ferdén vágjuk háromfelé, tálaljuk, és párolt tavaszi zöldségekkel körítsük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!