Pozsonyban megbukott a tandíjtörvény

Vágólapra másolva!
Harmadszorra sem fogadta el kedden a szlovák parlament a kötelező tandíjakról és a diákhitelekről szóló törvénytervezetet, ami a korábbi jelzések szerint várhatóan súlyos kormányválságot von maga után.
Vágólapra másolva!

Az egyik kormánypárt, az Új Polgári Szövetség (ANO) nem szavazott a szintén a kormánykoalícióhoz tartozó Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) oktatási miniszterének tervezete mellett. A kereszténydemokraták egy-egy képviselője előre jelezte, hogy ha a tervezet megbukik, kilépnek a négypárti koalícióból. Ha valóban megteszik, Mikulás Dzurinda kormánya eddigi legnagyobb válságával lesz kénytelen szembenézni - vélekedtek előzetesen a helyzet elemzői, de ez röviddel a szavazás után már korántsem volt annyira biztos, és úgy tűnt, hogy a KDH berkeiben sem eszik olyan forrón a kását, mi több: elképzelhető, hogy a KDH szólítja fel az ANO-t a kormánykoalíció elhagyására.

Forrás: EPA
A Dzurinda-kormány

Martin Fronc oktatási miniszter ugyanis a szavazást követően azt mondta, hogy folytatni akarja az oktatási reformot. Az érettségi botrányba korábban csaknem belebukott Fronc ugyanakkor azt is közölte, hogy a kedden megbukott tervezetet ebben a választási ciklusban már nem terjeszti elő. Igaz, a házszabály szerint ezt a következő hat hónap során nem is teheti meg.

Bárdos Gyula, a tervezetet támogató Magyar Koalíció Pártjának (MKP) frakcióvezetője a szavazás után az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a kép a koalíciós tanács szerda reggelre várható üléséig aligha lesz tisztább, mert jóllehet a civakodó pártok részéről éles nyilatkozatok sorjáztak, ám ezek személyes, a különböző emberek vérmérsékletétől függő véleményeket tükröztek. A testületi álláspont csak a koalíciós tanács ülésén hangzik el.

A két kormányerő, a liberális ANO és a konzervatív KDH között már régen éleződik a viszony. A kenyértörésnek jósolt keddi szavazás során a 150 tagú törvényhozás 146 jelen levő képviselője közül mindössze 62 szavazott a kötelező tandíj mellett. Ellene 79 honatya voksolt, négyen tartózkodtak, egy nem szavazott.