Amerikaiak tartóztattak le a szövetségesek Irakban

Vágólapra másolva!
Amerikai katonák őrizetbe vették egy biztonsági cég 19 alkalmazottját - köztük 16 amerikai állampolgárt - az iraki Fallúdzsában. Az ok, hogy feltehetően amerikai tengerészgyalogosokra lövöldöztek az iraki ellenállók egykori fellegvárában.
Vágólapra másolva!

A szerdán nyilvánosságra hozott közlemény szerint a biztonsági cég alkalmazottait még május 28-án fogták el a Bagdadtól nyugatra fekvő városban. Amerikai tengerészgyalogosok előzőleg azt jelentették elöljáróiknak, hogy fegyveres személyek teherautókról és személygépkocsikról tüzet nyitottak rájuk, illetve az utcán közlekedő polgári személyek gépjárműveire. Három órával később hasonló körülmények között tűz alá került a tengerészgyalogosok egy másik ellenőrző pontja is.

A tengerészgyalogosok megállásra kényszerítették a szóban forgó járműveket, tizenkilenc utasukat pedig a Fallúdzsa szélén működtetett fogolytáborba szállították. Az őrizetbe vett személyeket kihallgatásnak vetették alá; a szabályoknak megfelelően az amerikai állampolgárokat elkülönítették a többi őrizetestől, de mindannyiukkal emberségesen és tisztelettel bántak - hangsúlyozta a közlemény.

A tizenkilenc személyt május 31-én szabadon engedték és Bagdadba szállították, fegyvereiket és járműveiket azonban elkobozták. Az amerikai haderő illetékesei továbbra is vizsgálják az incidens körülményeit - fűzte hozzá a közlemény.