Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt augusztus 27-én!

1989-ben ezen a napon szerezte első gólját a történelem legeredményesebb kapusa, José Luis Chilavert. A paraguayi labdarúgás élő legendája jelen pillanatban 62 találattal vezeti ezen rangsort, a 45 gólnál járó Rogério Ceni (Sao Paulo FC) és a 41 találatig jutott René Higuita előtt. Az első találat ráadásul nem akármilyen mérkőzésen, hanem rögtön vb-selejtezőn született!

Az 1990-es olaszországi világbajnokság kvalifikációja során ugyanis Paraguay Kolumbiával és Ecuadorral került egy csoportba, a trió első mérkőzésén - egy héttel korábban - a kolumbiaiak 2-0-ra győztek Ecuador ellen, így adott volt a feladat a paraguayi tizenegy előtt. Az asuncióni Defensores del Chaco-stadion közönsége az első játékrészben nem láthatott gólt, mindkét kapuvédő, Chilavert, illetve René Higuita hiba nélkül látta el feladatát.

A második félidő elején a hazaiak Buenaventura Ferreira révén vezetést szereztek (48. perc), és amikor már az egész stadion a győzelmet ünnepelte, a vendégek Arnoldo Iguaran - egy héttel korábban a csatár lőtte a kolumbiaiak mindkét gólját Ecuador ellen - találatával egyenlítettek (87. perc).

A hidegzuhany csak pár percig tartott, mert a chilei játékvezető, Silva Arce az utolsó minutumban tizenegyest ítélt a hazaiak javára! A letett labda mögé Chilavert állt, és lövésével szemben Higuitának nem volt esélye. Paraguay ezzel a góllal 2-1-re nyert (a világbajnokságra azonban Kolumbia jutott ki), Chilavert pedig meg sem állt 65 találatig!