Nem emeli tovább a levonuló árvíz a Duna partján épült új lakások árát, hiszen a négy évvel ezelőtti nyári áradások után, már csak a védművel ellátott ingatlanok kaphattak építési engedélyeket.
A telekkialakítás és megerősítés nem járt tetemes kiadásokkal, az itt lévő lakások négyzetméterenkénti ára jellemzően 330-350 ezer forint. A veszélyeztetett területeken egyedi megoldásokkal oldották meg a víz elleni védelmet, az építés költségeit a beruházók megfizettetik a beköltözőkkel.
Átvészelték az elmúlt hetek áradását a Duna árterületére épített új lakóházak. A tervezők ugyanis számítottak a magas vízszintre, ezért a vízbetörések és átfolyások ellen szigetelték a falakat és egyedi építészeti megoldásokkal elejét vették a károknak. Számos helyen pedig eleve tilos az építkezés az árterületeken.
A Római-partot elöntötte a Duna, azonban a víz miatt nem kell újraszámolni az építés költségeit, legfeljebb a munkák határideje módosul - állítja Németh István, a Indotek Befektetési Rt. műszaki igazgatója. A társaság számolt az áradással és eleve magas vízszintre tervezte az épületeket.
A cég éppen a Nánási kert beépítendő területének feltárását végezte, amikor azt elöntötte a víz. Ezért a feltárást csak a víz lehúzódása után tudják befejezni. Közben ellenőrzik az építkezéshez használt daru stabilitását, ha kell, megerősítetik, illetve lebontatják és újra felépíttetik. Az építkezés a pinceszintnél tart, illetve felhúztak néhány főfalat. Az alapok vízzáró betonból készültek. Gondolva egy esetleges vízbetörésre, a tervezők szakaszolták a pinceszintet. Ezt a megoldást választották a közeli, már kész épületek esetében is, amelyek az áradáskor jól vizsgáztak.
Száraz maradt a Duna-Villa
Egy csepp víz sem tört be mélygarázsába, de még szivárgást sem észleltünk a harminc lakásos, kétszintes, tetőteres beépítésű Duna-Villa falain - közölte Major Gabriella, a Komfort Ingatlan Iroda értékesítője a közelmúltban Vácott, közvetlenül a folyó partján átadott épületről.
Az építők a mélygarázst gondos szigeteléssel látták el, így teljesítették az építési hatóságok által megkövetelt előírásokat. A tervező és a kivitelező a 330 ezer forint négyzetméter-árban eleve számolt a védekezés költségeivel. Ugyanis 2002 óta várható volt, hogy a Duna ismét kilép a mederből, és megközelíti az épületeket.
Partvédelem az építés előtt
A Marina Part létrehozásának gondolatát 2001-ben sokan hitetlenkedve fogadták, és valóban erős képzelőerő kellett meglátni a főváros XIII. kerületének, közvetlen Duna partján elterülő, egykori ipari területben és a hozzá tartozó folyam és kavicskotró öbölben azt az új városrészt, amelyet a fejlesztő megálmodott.
A feltöltött Dunapart szintje a mértékadó árvízszint magasságánál 1,3 méterrel van magasabban. Az alsó sétány több napig víz alatt állt, azonban eredményes volt az árvízvédelmi fővédvonal áthelyezése, a lakóépületek biztonságban voltak - eleveníti fel az elmúlt hét eseményeit Angyal Tünde, az Autóker Holding Zrt. pr-munkatársa. Angyal Tünde elmondta, az első ütemben felépült 224 lakásba január közepe óta folyamatosan költöznek a lakók, és gyorsan folytatódik a második és harmadik ütem házainak építése is.
A teljes egészében magántőkéből megvalósuló beruházás, a lakóházak felépítése mellett magába foglalja egy kétezer négyzetméteres sportcentrum, egy kültéri úszómedence, valamint közutak, infrastruktúra és közművek kialakítását, az egész terület parkosítását, játszóterek kiépítését, gyalogsétány és kerékpárút, valamint jachtkikötő létrehozását. A lakások ára természetesen tartalmazza a fenti építkezések költségeit, ám eleve gondoltak a Duna szeszélyeire. A telekkialakítás és a teljes partvédelem része a lakások vételárának.
Árterületen nem épülhet lakóház
Gerő Balázs Budafok-Tétény főépítésze megnyugvással említi, hogy Budapest déli kerületében a tavaly nyáron megépített védővonal megmentette a lakott területeket a víztől. Ellenben az üdülő övezetből több ott lakó családot ki kellett menekíteni a Növény utca, Horgász telep által határolt területről a medréből kilépett Duna miatt.
Itt, és az M0-ás hídfőtől kezdődő Dunatelepen, a gyakori magas vízállás miatt eleve nem adnak ki lakóházra építési engedélyt, ide legfeljebb egyszerű üdülők, hétvégi házak emelhetők. Az előrelátás indokolt, hiszen a természeti oltalom alatt lévő Háros-sziget egy része is víz alá került. Az ár elöntötte a vízparti hajókikötőt és a kiszolgáló épületeket.
Bálint Tóth János