Diafilm-hatás percek alatt

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik a világ szabadulni szeretne a filmes fotózástól, a különféle filmhatást adó programok és kiegészítések viszont töretlenül népszerűek a digitális fotósok körében. Negatív-, vagy diafilm-szerű színek és zaj, túlhívott és megsárgult képek: ezeket az effekteket egy viszonylag egyszerű szoftverrel is reprodukálhatjuk, mint amilyen a PhotoFiltre.
Vágólapra másolva!

A kívánt eredmény eléréshez több lépésre lesz szükség egy digitális fényképezőgéppel készült fotónál, azonban rövid gyakorlás után a következő felvétel már percek alatt elkészíthető. Az eredetinél erőteljesebb, kissé eltolt színek, a képzaj és néhány egyéb effekt meglehetősen hiteles illúzióját nyújtja majd a diafilmnek.

A digitális felvétel előnye természetesen az, hogy utólag bátran lehet kísérletezni a fényképpel, akár különböző típusú diafilmeket is lehet reprodukálni, míg ez analóg módszerekkel meglehetősen költséges és időigényes lenne. Mi szükséges tehát egy hétköznapi digitális felvétel módosításához?

Forrás: [origo]

Az első mozzanat egy kis világosítás, ami a Beállítás/Gamma korrekció alatt érhető el. Erre azért lesz szükség, mert a következő lépésekben a kép kontrasztosabbá sötétebbé válik majd. Nagyjából 1,40-1,50-es gamma emelés már elég lehet. A színcsatornáknál az Összes legyen kijelölve!

Forrás: [origo]

Most következik a színek beállítása. Érdekes módon erre a legjobb a Beállítás/Fényerő/Kontraszt menüpont lehet. Színcsatornaként a Sárgát kiválasztva, majd 40-50% kontraszt emelést és -20%-os fényerő csökkentést használva meg is közelíthető egyfajta filmes színhatás.

Forrás: [origo]

A színek még kissé "tompák". Ezen könnyen lehet segíteni a Szűrők/Színek/Színek frissítése effekttel, amely jelentősen emeli a telítettségüket. Ha ez túl erősnek bizonyul, a Szerkesztés/Halványítás: Színek frissítése oldhatja meg a problémát. Itt csökkenthető az előzőleg kiadott effekt erőssége.

Forrás: [origo]

Egész szépen alakul a kép. Egy vékonyabb diakerettel még jobban kidomborítható a filmes jelleg. Ez a Szűrők/Keret/Dia keret pont alatt választható ki. A szélességnél pixelben adható meg a keret vastagsága, a Szín pedig értelemszerűen a keret színét befolyásolja. Ez lehetőleg fekete, vagy nagyon sötét kék, esetleg szürke legyen, a soron következő Átlátszatlanság pedig 100%. A következő két ponttal a keret széleinek elmosottsága és a sarkok lekerekítésének nagysága befolyásolható. Sajnos csak két értékben. Kisebb képnél érdemes a "kicsi", nagy fotónál pedig a "nagy" beállítást választani.

Forrás: [origo]

Az utolsó lépés a filmszerű zaj, vagy inkább szemcsézettség hozzáadása a fotóhoz. Ez a Szűrők/Zaj/Zajosítás menüpont alatt található. A zaj intenzitását ízlés szerint érdemes beállítani. Itt is érvényes, hogy kisebb képen a kevésbé erős szemcsésség mutat jól, míg nagyméretűn nyugodtan beállítható egy erőteljesebb érték is. Az Állandó pont bejelölésével a zaj monokróm (fekete-fehér) lesz, ami sokkal jobb filmes illúziót ad, mint a színes "konfetti-eső".

Forrás: [origo]

Ez pedig a végeredmény. Szemcsésség, diakeret és Velvia-szerű, telt színek. Ráadásul a PhotoFiltre jóvoltából mindez csupán néhány percet igényelt.

Forrás: [origo]

B.P.
(www.digiretus.hu)