Lazítanának a nyugdíjterven a kormánypártok

Vágólapra másolva!
Több ponton felpuhítanák a parlament kormánypárti képviselői a nyugellátások átalakításáról benyújtott kormányzati törvényjavaslatot - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A frakciók leginkább az előrehozott nyugdíjazás szigorításán oldanának, például az elismert szolgálati idő figyelembevételével. Egy szocialista javaslat szerint a kormányzati előterjesztésben szereplő 60. életév helyett legfeljebb három évvel korábban is járna az előrehozott öregségi nyugdíj, ha a jogosult legalább 40 év szolgálati időt tud felmutatni. A törvényjavaslat alapján 37 évet kell felmutatnia a 60. életévét betöltöttnek, hogy ilyen járandóságban részesüljön.

Béki Gabriella szabaddemokrata képviselő a korkedvezményes nyugdíj és a munkaviszony párhuzamos fennállásáról rendelkező részhez nyújtott be módosító javaslatot, miszerint a minimálbérig foglalkoztatott nyugdíjas továbbra is kaphatná járandóságát. A kormány szándéka szerint, akinek a havi jövedelme eléri ezt a szintet (vagyis a minimálbért), annak a nyugdíj-folyósítását szüneteltetni kell. Farkas Imre szocialista frakciótag az alacsony nyugdíjjal rendelkezőkre tekintettel javasolja, hogy mentesítsék a szigor alól azokat, akiknek a járulékalapul szolgáló jövedelmük és a nyugdíjuk együttes összege nem éri el a kifizetéskor érvényes minimálbér kétszeresét.

A szintén MSZP-s Kékesi Tibor választási lehetőséget biztosítana: vagy a minimálbér szintjéig engedné a jövedelemhez jutást mindkét ágról, vagy - ha az kedvezőbb - a jogosult mindenkori nyugdíjának 150 százaléka lenne a plafon. Szintén ő jegyzi azt a javaslatot, amely szerint a havi kereset 0,4 százaléka helyett 0,8 százalékkal dobnák meg évente a "továbbszolgálók" nyugellátását, vagyis azoknak, akik a korhatáron túl is folytatnak jövedelemszerző tevékenységet, és kitolják a nyugdíjba vonulásuk idejét, vagy felfüggesztik a nyugdíjukat arra az időre.

Béki Gabriella megelégedne 0,5 százalékkal is, átírná azonban az előrehozott öregségi nyugdíjba vonulásra vonatkozó kormányterveket. A 60 helyett, elég lenne betölteni az 59. életévet azoknak, akik 2013 előtt kívánnak ilyen nyugdíjban részesülni. Elvárás lenne viszont a legalább 40 év szolgálati idő velük szemben (míg a kormány 37 évet írna elő). Csökkentett összegű előrehozott nyugdíjat azok igényelhetnének, akiknek legfeljebb 3 év hiányzik az elvárt szolgálati idejéből. Tőlük pedig 0,1-0,3 százalékot vonna csak le minden 30 naptári nap alapján, attól függően, mennyi van még vissza a 62. életév betöltéséig. Erre vonatkozóan létezik, egy mindkét kormánypárt által támogatott javaslat is, amely kiáll amellett, hogy a 2009-ben megállapítandó, előrehozott öregségi nyugdíjak esetében, ha a szolgálati idő eléri a 40 évet, ne kelljen alkalmazni a korrekciós számítást.

Az előrehozott öregségi nyugdíjaknál alkalmazott korrekció lényege, hogy aki betöltötte a 61 évet, annak annyiszor 0,1 százalékkal csökken a nyugdíja, ahányszor 30 naptári nap hiányzik a 62. életévhez. Aki viszont a 61. életévet sem töltötte be, annak alapból 1,2 százalékkal kisebb lesz a nyugdíja, továbbá tőle is lecsípnek, mégpedig 0,2 százalékot minden, a 61. életév betöltéséhez hátralévő 30 naptári nap után. Ugyanilyen számítás szerint járna el a kormány a 2009 után előrehozott öregségi nyugdíjat kérők esetében, csak náluk 0,3, illetve 3,6 plusz 0,4 százalékkal csökkentik a járandóságot.