Negyedmilliós felvonulás az ETA ellen

Vágólapra másolva!
Hatalmas tömegdemonstrációt tartottak Madridban tiltakozásul a kormány bejelentett szándéka ellen, hogy tárgyalásokat kezd az ETA baszk terrorszervezettel. Az ETA 1968-ban kezdte fegyveres harcát Baszkföld függetlenségéért, s a terrorcselekményeknek eddig több mint 800 halálos áldozatuk volt.
Vágólapra másolva!

Negyedmillióan vonultak végig szombaton Madrid belvárosában, hogy kifejezzék támogatásukat a terrorizmus áldozatai iránt, és tiltakozzanak a baloldali kormány bejelentett szándéka ellen, hogy tárgyalásokat kezd az ETA baszk szeparatista terrorszervezettel. José Luis Rodriguez Zapatero kormánya azt követően javasolta a béketárgyalásokat, miután a baszk fegyveres szervezet márciusban "állandó tűzszünetet" hirdetett.

A szombati felvonulást a Terrorizmus Áldozatainak Szövetsége szervezte, melyhez csatlakoztak az ellenzéki konzervatív Néppárt vezetői is, felszólítva a kormányt, hogy semmilyen módon ne tárgyaljon a baszk terrorszervezettel. A menettel együtt haladt José Maria Aznar volt kormányfő is. A felvonuláson fővárosi tisztségviselők szerint 242 ezren vettek részt.

Az ETA 1968-ban kezdte fegyveres harcát Baszkföld függetlenségéért, s a terrorcselekményeknek a március 22-i tűzszüneti nyilatkozatig több mint 800 halálos áldozatuk volt.