Vágólapra másolva!
Két kapus volt az aktuális játéknap hőse az NHL-ben, az Edmonton Dwayne Roloson, a Dallas pedig Marty Turco révén úszta meg kapott gól nélkül a Vancouver, illetve a San Jose elleni mérkőzést. Az Oilers három vereség után tudott ismét nyerni, a második harmadban 34 másodperc alatt ütött két gól után padlót fogott a Canucks, főleg, hogy Roloson 36 lövést ártalmatlanított.

A Dallas véget vetett a San Jose öt mérkőzést számláló diadalmenetének, Turco 25 kísérletet hárított és ezzel idénybeli második, pályafutása huszonhatodik shutoutját érte el.

A gyenge szezont futó Phoenix kezd belehúzni, a Coyotes zsinórban ötödik hazai meccsét hozta, ezúttal a klub történetének 600. találkozóján jégre lépő Nashville vérzett el Arizonában, pedig a vendégek 2-0-ra vezettek.

Volt fordulat a Montreal-Boston összecsapáson is, hiába vezetett 4-1-re a Bruins, a második harmadban negyedóra alatt egyenlített a kanadai brigád, de a végén a Bocsok hátvédje, Brad Stuart duplája eldöntött mindent.

eredmények:
Montreal Canadiens - Boston Bruins 5-6 (1-2, 3-2, 1-2)
gól:
Latendresse (9:27), Ryder (24:37, emberelőnyből), M. Johnson (35:54), Perezsogin (39:21), Souray (52:47, ee.), illetve Gl. Murray (16:38), Sturm (18:15), Donovan (22:48), W. Primeau (23:12, emberhátrányból), Stuart (50:35, 58:12)

Dallas Stars - San Jose Sharks 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
gól:
Modano (7:46, ee.)

Vancouver Canucks - Edmonton Oilers 0-4 (0-1, 0-2, 0-1)
gól:
Horcoff (8:13, ee.), D. Tjarnqvist (20:58), Lupul (21:32), Torres (43:54)

Phoenix Coyotes - Nashville Predators 3-2 (0-1, 1-1, 2-0)
gól:
Szaprikin (37:41), Perreault (40:28, ee.), P. Fischer (48:40), illetve Sullivan (6:24, eh.), Radulov (16:50)