Lezárult a műegyetemi tűzeset vizsgálata

Vágólapra másolva!
A rendőrség hétfőn lezárta azt a vizsgálatot, amelyet a Műegyetem lőterén keletkezett tűz ügyében folytattak, eljárás nem indul. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi vizsgálata szakmai hibákat állapított meg a három tűzoltó életét követelő balesetnél.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendkívüli haláleseti osztálya hétfőn fejezte be az augusztusi lőtértűz miatt indult közigazgatási eljárást. A vizsgálat nem tárt fel olyan adatot, körülményt, ami szabálysértés vagy büntetőeljárás kezdeményezését indokolná - közölte a BRFK kommunikációs osztálya.

A Műegyetem K épületének pincéjében lévő lőtéren augusztus 8-án este azután keletkezett tűz, hogy a pincében három fiatalember felügyelet mellett lőgyakorlatot tartott. A tüzet kilenc óra alatt sikerült eloltani, közben három tűzoltó vesztette életét, hetet pedig füstmérgezéssel szállítottak kórházba. Az igazságügyi orvosszakértő a tragédia után megállapította, hogy a három tűzoltó halálát füstmérgezés miatt fellépő keringési elégtelenség, illetve légzésbénulás okozta.

A Tűzvonalban 105 című folyóirat 2007. január 8-án megjelent cikke szerint folyamatosan szivárgott a levegő az egyik tűzoltónak a légzőmaszkjából, aki meghalt a tűzben. Az írás egy rendőrségi szakértői DNS-vizsgálatra hivatkozik, jóllehet a rendőrség MTI által is ismertetett korábbi vizsgálata azt állapította meg, hogy kifogástalan állapotban voltak és működtek a légzőkészülékek.

Az említett cikk szerint nem vizsgálták meg szakértők azokat a készülékeket sem, amelyeket a két másik halálos áldozat viselt, s valójában azt sem tudni, hogy ezek az eszközök hol vannak. Ugyanakkor egy, az oltás során használt készülékről megállapították, hogy a levegőnyomás csökkenésére figyelmeztető jelzőeszköz nem működött.

Tényként szerepel az is, hogy a rádióforgalmazást nem különítették el, így az oltás során a városban négy másik helyszínre vonatkozó adások ugyanazon a csatornán folytak. Ezért a cikk szerzője elképzelhetőnek tartja, hogy a három elhunyt tűzoltó azért nem tudott rádión segítséget kérni, mert adását elnyomta egy másik. Szintén tényként állítja a folyóirat, hogy a kárterületre belépőkről nem készült semmiféle nyilvántartás, noha ez pincetüzek oltásánál előírás, és a tényleges létszámellenőrzésre is későn került sor, ezért kezdték az egyik tűzoltót csak fél óra elteltével keresni.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője által a műegyetemi tűzzel kapcsolatban indított vizsgálat szakmai hibákat állapított meg, a három tűzoltó halálát a hiányosságok láncolata okozta.