A magyar dobbasszus - nyerj jegyet Bad Companyra!

Vágólapra másolva!
A hazai drum'n'bass alapkövét 1996-ban, a Fővárosi Nagycirkuszban tették le, ahol Palotai Zsolt először játszott kifejezetten efféle lemezeket. Palotainak és Cadiknak köszönhetően aztán a stílus megfertőzte az underground-közönséget, a mozgalom kiteljesedését a legendás Tilos-partyk korszakára datálhatjuk. Azóta a közönség átalakult, és a fiatalabbak átvették a stafétabotot, ám a Bladerunnaz szombati nyolcéves jubileumán - ahol a Bad Company teszi tiszteletét - minden bizonnyal a régi tábor is képviselteti majd magát. Megvannak a nyertesek!
Vágólapra másolva!

A drum'n'bass legfőbb jellemzője, hogy rendkívül gyors, 160-180 bpm-mel száguldó ritmusokra épül, míg népes alirányzatainak (jazzy, liquid, techstep, dubevice) fejlődésével képes a folyamatos megújulásra. Hazánkban már a stílus Fővárosi Nagycirkusz-i debütálása is sokat sejtető volt: Palotai Zsolt itt játszott először egész éjjel drum'n'basst, és ugyanabban a pillanatban kényszerült szettje befejezésére, amikor egy egészen más helyszínen világra jött a kislánya.

A drum'n'bass széleskörű elismertségéig azonban még hosszú volt az út. Az első lépések Palotai és Cadik áldásos tevékenységéhez köthetők, akik back-2-back felállásban hirdették az új műfajt. Környezetükben hamarosan kinevelődött az új nemzedék is, így egyre többen lettek a törtütemek megszállottjai.

A Tilos Rádió is ekkor élte virágkorát, és berkeiben hangsúlyos szerep jutott a drum'n'bassnek, nem beszélve a többezer embert megmozgató Tilos-partykról, melyek között Ed Rush 1998-as fellépése mérföldkövet jelentett.

"Abban mindenki egyetért, hogy ez a buli indította el a stílust az emelkedőn - mondja Valdinger Gábor, a születésnapos Bladerunnaz tagja -, ekkora csődület előtt még a briteknek is élmény keverni, többük nyilatkozott elképedve és elismerően a magyar bulik hangulatáról."

Hazánkban a drum'n'bass-partyk a fiatalokat ragadja el a leginkább. Míg kezdetben a huszonévesek képviselték a közönséget, addig mára a tizenhárom-tizenhét éves korosztály követeli a legnagyobb figyelmet magának.

"A drum'n'bassben nagy energiák rejtőznek - mondja Cadik -, és főként ez a dinamizmus az oka, hogy aki fiatalon meghallja, könnyen a rabja lesz. Engem a mai napig lenyűgöz az atmoszférájával. Leginkább azért szeretem, mert a populáris hangzás mellett megmaradt újító jellege is, ami folyamatosan képes inspirálni".

Ebben az időben formálódott csapattá egy zenefanatikusokat egyesítő baráti társaság, amely a keresztségben a Bladerunnaz nevet kapta, utalva ezzel Ridley Scott scifi-klasszikusára, Blade Runner-re, azaz a Szárnyas fejvadász-ra (Safair, Laz, Bal, Berti és Athoz voltak az alapítók, később csatlakozott Valdi, She, Sizenine, Ozon és Stealth).

Forrás: [origo]
Palotai és Longman

"Eleinte a Boulevard Caféban szerveztünk klubesteket - emlékszik vissza Athoz -, majd az áttörést az akkor világszinten taroló Bad Company meghívása hozta meg. Ötletünk olyannyira aktuálisnak bizonyult, hogy ez lett a londoni srácok első nemzetközi fellépése, 1999. februárjában".