Csak a legvégén örülnének a Királykékek

Könnyen lehet, hogy az idén egy olyan csapat végez a német bajnokság élén, amely a Bundesligában még sohasem nyert aranyérmet, de mégis a germán futball élklubjai közé szokták sorolni. A jelenleg listavezető FC Schalke 04 ugyan hétszeres német bajnok, de utoljára 1958-ban végzett az élen - igaz, hat évvel ezelőtt csak másodpercek választották el az újabb aranytól, és a 2001 májusában történtek miatt egy esetleges bajnoki diadal elmondhatatlanul sokat jelentene a gelsenkirchenieknek.

A hét évvel ezelőtti eseményeket alighanem egyetlen futballszurkolónak sem kell sokáig ragozni, de a biztonság kedvéért azért címszavakban leírjuk, miről is van szó. A 2000-2001-es idényben a Schalke 04 és a Bayern München versengett az aranyéremért, és az utolsó forduló előtt a bajorok álltak az élen, három ponttal vezettek a Királykékek előtt. A münchenieknek tehát csak egy pontra volt szükségük a Hamburger SV elleni idegenbeli találkozón, és a meccs sokáig gól nélküli döntetlenre is állt, a Schalke hiába nyerte meg a maga találkozóját az SpVgg Unterhaching ellen.

Utóbbi találkozó már véget is ért, amikor Hamburgban a hazaiak vezetést szereztek, és az örömittas gelsenkircheni rajongók körében elterjedt a hír, hogy a bajorok 1-0-s vereséget szenvedtek - mire mintegy 70 ezer fanatikus özönlött be a Parkstadion gyepére, a bajnoki címet ünnepelve. Az örömből azonban hamar bánat lett, hiszen Hamburgban még nem volt vége a találkozónak, és a Schalke hívei a kivetítőkön keresztül élő egyenesben láthatták, amint a Bayern a 94. percben Patrik Andersson szabadrúgásával egyenlít, így letaszítja a Királykékeket az első helyről.

Ez a trauma mind a mai napig meghatározó a Schalke-szurkolók számára, és hiába nyerte meg a gárda egy héttel később a Német Kupát (sőt, ezt a trófeát 2002-ben is elhódította), a bajnoki cím megszerzése azóta is valamiféle "szent célnak" számít. Ennek érdekében az akkori sikeredző, Huub Stevens távozása után sorban váltották egymást a szakvezetők, dolgozott a gelsenkirchenieknél Frank Neubarth, Jupp Heynckes és Ralf Rangnick is, de egyikük sem tudott huzamosabb ideig megragadni a kispadon - pedig 2005-ben megint ezüstérmes lett a bajnokságban a csapat. Amikor tavaly januárban a szinte teljesen ismeretlen Mirko Slomkát nevezték ki a gárda élére, akkor még a szakértők közül is sokan azt gondolták, hogy a Schalke ezzel végleg megindult lefelé.

Ehelyett azonban az új mester a legutóbbi szezonban a negyedik helyre vezette az együttest, aminek hatására a nyáron 2007-ig meghosszabbították a szerződését - ám az ősszel megint rendre arról cikkeztek az újságok, hogy hamarosan távozhat a klubtól. Ennek a fő oka az volt, hogy a Schalkénak októberben volt egy rosszabb periódusa, amikor előbb a Német Kupából, majd az UEFA-kupából is kiesett, a bajnokságban is csak az ötödik helyen állt.

Kevin Kuranyi és Rafinha köszönti a szurkolókat

A klubot azonban nyár óta már a nem a meglehetősen extravagáns egyéniségnek számító, örökké szivarozó Rudi Assauer irányítja, és az új klubigazgató, a Schalkében korábban éveken keresztül futballozó Andreas Müller sokkal türelmesebbnek bizonyult. Slomka így maradhatott a helyén, és ennek már az ősszel megvolt az eredménye, a Királykékek ugyanis októbert követően veretlenek maradtak a Bundesligában, és így az évet a második helyen zárták - a listavezető Werder Bremennel azonos pontszámmal.

Slomka helyzetét tovább erősítette, hogy a télen a klub megvált korábbi első számú kapusától, Frank Rosttól, akinek mellőzése miatt a szakembert a leginkább kritizálták - a portás kölcsönbe a Hamburger SV-ba került, a mellőzött jobbhátvéddel, Matthias Abellel együtt. Mivel új játékos nem érkezett a csapathoz januárban, így a keret még szűkebb lett, de eleinte ez nem jelentett problémát, és a Schalke pazarul kezdte a tavaszi szezont.

A gelsenkircheniek megnyerték az első négy idei meccsüket, köztük a Werder Bremen elleni rangadót is, és így az élre ugrottak a tabellán, sőt, 21 forduló után már hat pont volt a fórjuk. Ezután azonban egy kisebb hullámvölgy következett, a csapat előbb a Bayer Leverkusentől, majd a HSV-től is kikapott hazai pályán, és ezen kívül kétszer is csak ikszelni tudott, mire a német lapok nagy része rögtön arról írt, hogy a Királykékek képtelenek elviselni a pszichikai terhet, és a klub krízisben van.

Utóbbi kijelentés egyébként meglehetősen érdekesen hangzik, ha figyelembe vesszük, hogy tavasszal a Schalkénél csak a Mainz szerzett több pontot, és a többi élcsapat egyaránt rosszabb teljesítményt nyújtott a gelsenkirchenieknél az idén. Tény, hogy a Schalke túljutott egy kisebb hullámvölgyön, ám így is az élen tudott maradni, ráadásul a visszaesést elsősorban a csapatot sújtó sérüléshullámnak tudhatjuk be.

Az első tavaszi meccseken kialakult, meglehetősen stabil kezdő tizenegyből ugyanis többen is kidőltek: előbb Gustavo Varela, majd pedig Peter Lövenkrands hiányzott, miközben a korábbi sérültek közül Sören Larsen, Gerald Asamoah és Christian Pander továbbra sem állt a szakvezető rendelkezésére. Ehhez jött még a brazil játékmester, Lincoln négy mérkőzésre szóló eltiltása (a heves vérmérsékletű focista a Bayer Leverkusen elleni találkozó lefújását követően Bernd Schneidert pofozta fel), és ez együtt már sok volt a csapatnak.

Slomka kénytelen is volt kissé átalakítani az együttes taktikáját, és a csatárok hiánya miatt a megszokott 4-3-3-ról áttért a 4-4-2-es hadrendre, miközben a karmesteri pálcát a saját nevelésű, mindössze 19 esztendős Mesut Özil kapta meg. A legutóbbi fordulóban a VfB Stuttgart elleni rangadón a Schalkénak már sikerült is "kibrusztolnia" a győzelmet, pedig a sérültek közül erre a meccsre még csak Pander épült fel.

A következő fordulóra (amikor is a Bayern München lesz az ellenfél) viszont Slomka már mindekire számíthat, a VfB Stuttgart ellen már becserélt Asamoah és Larsen mellett Varela és Lövenkrands is edzésre jelentkezett. Ez a mérkőzés akár sorsdöntőnek is bizonyulhat a bajnoki cím szempontjából, ám a Schalke esélyeit növelheti, hogy a Bayern már inkább a BL-re, mint a Bundesligára koncentrál - mint ahogyan abban is biztosak lehetünk, hogy Gelsenkirchenben a "csak azért is megmutatjuk" hangulat plusz motivációt jelent. De bármi is legyen az eredmény Münchenben, azt a Schalkénél már jól megtanulták, hogy az nevet, aki utoljára nevet.

www.global-soccer.eu