Új szabályok az önsegélyező pénztáraknál

Vágólapra másolva!
Az önsegélyező pénztárakra vonatkozó szabályok közül több is változik június elsejétől,  a pénztárak véleménye szerint a változás ellehetetleníti e szervezeteket, az új szabályok miatt ugyanis több önsegélyező pénztárnál is mintegy felére csökkent a tagság.
Vágólapra másolva!

A tavaly elfogadott törvénymódosítás alapján adóköteles lesz júniustól a gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású termékek, gyógyteák, fog- és szájápolók ártámogatása.

Ugyancsak változást jelent, hogy ettől az időponttól az önsegélyező pénztárak kötelező szolgáltatási körébe tartoznak a szociális kockázat (gyermek születése, egészségügyi helyzet, munkanélküliség, halálozás, tűz- és elemi károk) bekövetkezte esetén nyújtott kiegészítő ellátások, a gyógyszer és gyógyászati segédeszközök ártámogatása, továbbá a vizitdíj fizetéséhez való hozzájárulás.

A több pénztártag számlaterhelésével nyújtott szolgáltatások helyett közösségi szolgáltatásokat nyújtanak június elsejétől e szervezetek, amelyeket az e célra létrehozott szolgáltatási tartalékból finanszíroznak.

Meghatározott körben (például táppénz és munkanélküli segély kiegészítése, gyógyszer és gyógyászati segédeszköz támogatás) továbbra is lehet majd egyéni számlás szolgáltatásokat nyújtani.

Szakszervezeti vezetők szerint a változtatások ellehetetlenítik az önsegélyező pénztárakat, mivel nem nyújthatnak olyan szolgáltatásokat, amelyek iránt eddig a legnagyobb volt a tagság igénye. Ilyen szolgáltatás például a rendszeres és az eseti gyermeknevelési segély, a beiskolázási segély, valamint a lakásfenntartási támogatás.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy csökkent a munkáltatók által, a dolgozók javára az önkéntes pénztárakba adó- és járulékmentesen fizethető összeg. A leginkább az önsegélyező pénztárakba fizethető rész mérséklődött, a minimálbér 20 százalékára.

Pellei József, az Önsegélyező Pénztárak Szövetségének elnöke szerint a törvénymódosítás miatt, legalább 70 százalékkal csökken majd a tagok megtakarítása. Ez mindenképpen az öngondoskodás ellen hat. A pénztárak többségénél több mint 50 százalékkal csökkent a taglétszám az új szabályok miatt.

Az elnök elmondta: olyan módosításokat szorgalmaznak, amelyek alapján továbbra is nyújthatnák a korábbi, a tagoknak nagy segítséget jelentő szolgáltatásokat. Az alacsony jövedelműeknél, különösen a gyermekneveléshez adott támogatások jelentenek nagy segítséget - mutatott rá Pellei József.