Vágólapra másolva!
Harkány Tibor, a Svédországban dolgozó magyar professzor vezette kutatócsoport jelentős tudományos eredményeiről számolt be a Science című folyóirat. A kutatásokról több jelentős európai sajtóorgánum is hírt adott a Science nyomán.
Vágólapra másolva!

A központi idegrendszer fejlődésének alapvető állomásait szabályozzák az agyunk által már az embrionális fejlődés korai szakaszától termelt endogén kannabinoidok. A stockholmi Karolinska Intézet munkatársai európai és amerikai egyetemek kutatóival közösen tárták fel, hogy az endogén kannabinoidok, amelyek funkcionálisan ugyanazon a rendszeren hatnak agyunkban, mint a marihuána pszichoaktív származékai, alapvető szerepet játszanak a fejlődő idegsejtek közötti kapcsolatok kifejlődésében és az idegi kommunikáció kialakulásában.

Ezek a kutatási eredmények, amelyet a Harkány Tibor vezette nemzetközi kutatócsoport a Science c. tudományos hetilapban közölt, nemcsak új mérföldkövet jelentenek a kannabinoid rendszernek az agy fejlődésében betöltött szerepének megismerésében, hanem fontos támpontot szolgáltatnak a tekintetben, hogy a terhesség alatti marihuána fogyasztás hogyan károsíthatja a magzati agyat.

Agyunkban az idegsejtek százmillióinak bonyolult kapcsolatrendszere határozza meg, hogy életutunk folyamán képesek leszünk-e gondolkodni, emlékezni, mozogni vagy érzelmeinket kifejezésre juttatni. A központi idegrendszer fejlődése során az egyes idegsejtek közötti kapcsolatok strukturális alapjai azonban egy meglehetősen rövid időszak alatt alakulnak ki. Egy idegsejt fejlődését, életben maradását és különféle agyi folyamatokban betöltött szerepét alapvetően határozza meg, hogy képes-e felismerni megfelelő jövőbeni kommunikációs partnereit, és tud-e tartós, élettanilag megfelelő kapcsolatot teremteni velük. Az idegi kapcsolatok fejlődéséért kémiai szignálmolekulák időben és térben pontosan meghatározott jelenléte a felelős. Ezek a jelzőmolekulák mintegy utasítják az egyes idegsejteket, hogy melyik célsejtekkel lépjenek kapcsolatba, és melyeket kerüljenek el.

Harkány professzor és munkatársai felismerték, hogy endogén kannabinoidok meglepően fontos szerepet töltenek be az embrionális agy fejlődésében azáltal, hogy az idegsejtek közötti kapcsolatok kialakulását közvetlenül szabályozzák. Endogén kannabinoidok, a ?9-tetrahydrocannabinolhoz (a marihuána fő pszichoakív komponenséhez) hasonlóan az ún. CB1 kannabinoid receptoron (jelfogó molekulán) keresztül hatnak idegsejteken. A most közölt adatok, amelyek szerint ezek az endogén molekulák közvetlenül hatnak az idegi kapcsolatrendszerek kialakulására a fejlődő agyban klinikailag is nagy jelentőségűek, mert leírják azokat a sejtszintű kulcsfontosságú folyamatokat, amelyek az anyai marihuána fogyasztás következtében kialakuló maradandó magzati agykárosodás hátterében állhatnak. Korábbi adatok alapján ismert, hogy a terhesség alatti marihuána fogyasztás jelentősen növeli a maradandó tanulási, szociális és koncentrációs zavarok valószínűségét az utódokban.

"Eredményeink amellett, hogy az agyfejlődés egy újabb alapvető folyamatát írják le, új utat nyithatnak azoknak a molekuláris elváltozásoknak a vizsgálatában, amelyek meghatározzák a magzati agy marihuána okozta károsodását, és lehetőséget adhatnak ezen elváltozások hosszú távú, hatékony terápiájára" - mondta Harkány professzor - "Mindez kiemelt jelentőségű ha figyelembe vesszük az egyre gyakoribb marihuána fogyasztást, ami komoly veszélyeket rejt nemcsak az anyára, hanem a magzatra nézve is, hiszen életre szóló károsodást okozhat a születendő gyermeknek".