Vízágyú és frizura - Takács Albert a Vendégszobában

Vágólapra másolva!
Főleg a rendőrséggel kapcsolatban kérdezték olvasóink a Vendégszobában az igazságügyi és rendészeti minisztert, de jutott idő a bíróságokra, a színesfémtolvajokra a Zuschlag-ügyre, az Orbán-kormányra és személyesebb témákra is - megtudhatja például, ki is az a titokzatos Tumpi. Egyenruha és e-justice, vízágyú és frizura - Takács Albert járt az [origo]-nál.
Vágólapra másolva!

Az új egyenruha felől érdeklődnék, hogy kb. mikorra várható a rendszerbe állítása? [Ac Schnitzer M3]

A rendőrségnél általában két-három évente van ruhafrissítés, most az új rendőrségi arculatnak lehet része az egyenruha változtatása, jelenleg még csak a változtatás mértékének és minőségének tervezése zajlik, apróbb újdonságok valószínűleg hamarosan (egy éven belül) láthatók lesznek, a teljes átalakítás sok mindentől (például. pénz) függ, a kisebb módosítások elsősorban kényelmi szempontokat szolgálnak majd, hiszen az állomány részéről elég sok panasz érkezik a mostani ruházat viselhetőségére. Ha a feltételek adottak lesznek, én azon leszek, hogy a rendőrök ne csak praktikus, hanem szép ruházatot viseljenek. Ez talán két-három éven belül megvalósulhat.

Vagyonokat költenek ilyen külsőségekre, erre van pénze az országnak? [SokC]

Ha a rendőrség egyenruhájára gondol, akkor tekintettel kell lenni arra, hogy a rendőr mindig visel valamilyen ruhát, amely idővel elhasználódik. Cseréje tehát szükséges. Ahogy a csere feltételei fokozatosan megteremtődnek, úgy arra természetszerűen, takarékosan, célszerűen költeni kell. Ha már úgyis kell költeni, akkor miért ne lehetne egy egyenruhának akár üzenete is? Természetesen nem jár senki a fellegekben, az ilyen kiadások úgy valósulnak meg, hogy az ne menjen más fontosabb célok és feladatok rovására.

Milyen belső ellenőrzések zajlanak a rendőrségen belül a korrupció és a rendőri visszaélések visszaszorítása végett? [Mr PIMP]

Vannak a belső ellenőrzésnek állandó, folyamatos formái, s ezekre külön szervezeti egység is létezik. Egy-egy súlyosabb eset után célirányos, eseti vizsgálatok is zajlanak. A visszaélés bármely formája tűrhetetlen, a korrupció ellen is a legkeményebben fel kell lépni. A szankciók részben fegyelmi jellegűek, részben büntetőjogiak. Éppen a pártatlanság biztosítása érdekében súlyosabb esetekben nem is a rendőrség, hanem a tőle független ügyészi nyomozó hivatal folytatja a vizsgálatot.

Hogy fogja a rendőrség megingott becsületét visszaállítani? [cébéhéccázötven]

Határozott véleményem, hogy a rendőrség becsülete nem ingott meg, azokban az ügyekben, amelyekben a rendőrség esetleg hibázott, s ezért sokak ilyen sommás ítéletét vonta a fejére, a vélekedés megváltoztatásában én csak segíthetek, de a kedvezőbb képet a rendőrségnek magának kell magáról kialakítani és elfogadtatni.

Várható-e, hogy a közeljövőben a rendőrök bérét hazai, vagy EU-s forrásokból az EU más országaiban szolgálatot teljesítőkéhez hasonló szintre emeljék? [Milán22]

A kérdés éppen annyira jogos, mint a pedagógusok, az ápolónők, az autóbuszvezetők fizetésének emelése. Európai szintű fizetésekkel akkor számolhatunk, ha a magyar gazdaság teljesítőképessége - ideértve a közkiadások fedezetéül szolgáló adóbevételeket is - szintén európai színvonalú lesz. Mindemellett folyamatosan törekedni kell arra, hogy a bérezés kisebb korrekcióival is javuljon a bérből és fizetésből élők helyzete. Ilyen kis lépésnek tekinthető például a hamarosan hatályba lépő garantált nyugdíjat biztosító szabályozás, a rendőrök és más hivatásos állományúak tekintetében.

Engem az érdekelne, hogy miért nem lehet valakiből rendőr, ha az illető nő nem éri el a 160 cm-t? [Yldike]

A rendőri foglalkozás különleges fizikai és pszichikai adottságokat igényel, ezért a kiválasztásnál az e körbe tartozó követelményeknek meg kell felelni. Férfiaknál a 162 cm-es minimális testmagasság megkövetelése azon a feltételezésen alapul, hogy az ez alatti személyek nem rendelkeznek azzal a fizikai erőnléttel, amely a szolgálat ellátásához szükséges. A hölgyek esetében a 158 cm-es minimális testmagasság ugyanezen szempontból előírás.

A határőrséget hogyan akarják beintegrálni a rendőrségbe? Teljesen más felépítésű szervezet. [Zoltán38Bp]

A rendőrség és határőrség integrációja kapcsán az "új rendőrség" teljes szervezete átgondolásra kerül, és a szervezetet a feladatok határozzák majd meg. Így azoknak a feladatoknak is lesz szervezeti lecsapódása, amelyeket jelenleg még a határőrök látnak el. Ennek megfelelően a rendőr-főkapitányságok szervezete máshogy fog kinézni, a schengeni külső és a schengeni belső határokon. Azért, mert a külső határokon a hagyományos határőri feladatok továbbra is megmaradnak, míg a belső határokon nem. Az új struktúrában a jelenlegi határőrség valamennyi hivatásos állományú tagjának lesz helye, közülük egyesek inkább a mai határőrizeti feladatokhoz hasonló, mások inkább a mai rendőrségi feladatokhoz hasonló tevékenységet látnak majd el.

Nem tudom, de itt Hajdú-Biharban az esetek 40 százalékában a testi fenyítést alkalmazza a rend őre... ami felháborító..., és ha szükség lenne rájuk, akkor nincsenek. [norbikád]

Egy jogellenes testi kényszer - amit ön testi fenyítésnek nevez - is felháborító, az ilyen esetek eltussolására a rendőrök bajtársiassága nem terjedhet ki. A rendőrség feladatai ellátásának csak egyik szempontja a látható rendőrség. Ha valaki rendőri segítségre szorul, és azt nem kapja meg, akkor ez súlyos jogsértés, amelynek jogi következményei vannak. Minden ilyen esetet be kell jelenteni, első helyen az érintett rendőri szervnél, de az ilyen mulasztások kivizsgálására az ombudsmanhoz is lehet fordulni.

Az új nyugdíjtörvény miatt nem tartanak attól, hogy túl sokan kérik a nyugdíjazásukat? Hogyan akarják megtartani a régebbi állományt? Mi a konkrét kormánydöntés erre? [Zoltán38Bp]

A hivatásos állomány új nyugdíjszabálya éppen azt a célt szolgálja, hogy most csak amiatt senki ne menjen nyugdíjba, mert azzal számol, hogy a feltételek később kedvezőtlenek lesznek. A garancia abban áll, hogy bizonyos feltételek szerint a mostani nyugdíjösszeget azok is megkapják, akik tovább dolgoznak, de később csak kevesebb nyugdíj járna nekik a szabályok időközbeni kedvezőtlen változása miatt.