Gyengülés várható a nyitás után is

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,68 pontos csökkenéssel, 24.808,34 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,50 százalékkal gyengült.
Vágólapra másolva!

Gyengüléssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde részvénypiaca hétfőn.Dobár Péter, a CIB Bank elemzője szerint az amerikai tőzsdeindexek pénteki, 2 százalék körüli esése éreztetheti hatását az európai részvénypiacokon, így a BÉT-en is csökkenéssel indulhat a nap. Ezt egy kisebb visszaemelkedés követheti napközben, majd délután az amerikai piacok nyitása lehet ismét hatással a kereskedésre.

Az elemző emlékeztetett, hogy az egyes papírok fontos technikai szintekhez érkeztek a múlt heti esésben, és ez meghatározó lehet a folytatásra is. Várakozása szerint az OTP 8.250 forintos támaszszintje hétfőn "eleshet", és a következő támasz néhány száz forinttal lejjebb van.

A Molnál nem várható jelentős esés, az olajrészvény ára 22 ezer forint fölött maradhat, a Richterre pedig továbbra is jellemző lehet a relatív erős szereplés.A Magyar Telekom árfolyamában a szlovén telefontársaság tenderének eredményhirdetése után várható átmeneti piaci reakció - fejtette ki Dobár Péter.

A BUX pénteken 453,29 pontos, 1,79 százalékos csökkenéssel, 24.933,02 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 22,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.