Lassan erősödik a forint

Vágólapra másolva!
Lassan erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon kedden. Az eurót délután négy órakor 262,50/60 forinton jegyezték a hétfő délutáni 263,80/264,00 forint után. Az árfolyam 262 forint közelében is járt, a mozgási tartomány mintegy 1,70 forint széles volt. A forint euróárfolyama mintegy fél százalékkal erősödött a hétfőihez képest.
Vágólapra másolva!

Egyes vélemények szerint a piac feladta a próbálkozást, hogy a forint eladásával kényszerítse kamatemelésre a jegybankot.

A térségbeli devizák a zloty kivételével többé-kevésbé erősödtek a nap folyamán az euróval szemben. A cseh korona 24,870-nél megközelítette árfolyamrekordját a cseh jegybank elnökének verbális intervenciója ellenére. A zloty mintegy negyed százalékkal gyengült.

A forint és a térségbeli devizák mérsékelt erősödése nincs összhangban a nemzetközi devizapiacokra jelenleg jellemző kockázatkerüléssel. Ezt jól példázza a dél-afrikai rand egy százaléknyi árfolyam vesztése is, valamint az, hogy a japán jen ilyen időszakokban erősödni szokott, mint ahogy azt kedden is tette, mintegy negyed százalékkal. Az euró/jen négy nappal ezelőtt még 161-nél állt, mostanra viszont 157-nél jár az árfolyam.

Az euró/dollár árfolyamban nem következett be lényeges változás a nap folyamán. A dollárt a budapesti bankközi kereskedelemben 172,55/65 forinton jegyezték délután négy órakor, szemben a hétfő délutáni 173,25/35 forinttal.