"Újra be fogjuk nyújtani a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szakértői által elkészített törvénytervezetet, harmadszor is be fogjuk nyújtani, harmadszor is jelezni fogjuk a magyar Országgyűlésnek, hogy van alternatíva" az egészségügy átalakításában - jelentette be Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa. A parlament egészségügyi bizottsága ugyanis szerdán nem vette tárgysorozatba a Fidesz-KDNP törvényjavaslatát. Az egészségügyi bizottság 10 igen szavazattal, 13 ellenében, egy tartózkodás mellett utasította el az ellenzéki javaslatot.
Mikola szerint - aki az egészségügyi bizottság alelnöke is - törvényjavaslatuknak legalább a tárgysorozatba vételét támogatni kellene az Országgyűlésben azért, hogy szakmai vitát folytathassanak. A Fidesz törvényjavaslatát a Nemzeti Kerekasztal dolgozta ki, és célja az "egybiztosítós, nemzeti kockázatközösségen alapuló, szolidaritás elvű egészségbiztosítás" visszaállítása.
Mikola elmondta: indítványuk arra irányult, hogy javaslatot tegyenek a parlament által február 11-én elfogadott egészségpénztárakról szóló törvény visszavonására. A politikus szerint a törvény "botrányos körülmények" között született meg, és nincs mögötte a társadalom támogatottsága. Az ellenzék szándéka egyértelmű, azt a törvényi hátteret szeretnék visszaállítani, ami a pénztártörvény megszületése előtt volt - tette hozzá.