Lengyelország tervezi a jövő évi büdzsét

Vágólapra másolva!
Az ideinél lassabb gazdasági növekedésről szóló adat és az ideire tervezettnél nagyobb inflációs szám szerepel majd célként a jövő évi lengyel költségvetési tervezetben - közölte egy a lengyel kormányhoz közeli forrás.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminisztérium 5 százalékos GDP-növekedést szeretne kijelölni sarokszámként a 2009.évi költségvetésbe, míg az inflációra vonatkozó terv 2,9 százalék lenne. Az idei növekedés terve 5,5 százalék, az inflációs cél 2,5 százalék volt, de márciusban éves szinten 4,1 százalékon állt a fogyasztói áremelkedés éves üteme.

A nyilatkozó lengyel illetékes szerint a jövő évi büdzsészámok a kormány legutóbbi uniós konvergencia-program változatával állnak összhangban. A jövő évi költségvetési törvény beterjesztéséig a törvényhozás elé még hónapok vannak, a kormányzatnak a deficitre vonatkozóan is célokat kell kijelölni, a kormányzat tagjai már ígérték, hogy az idei 27,1 milliárd zlotys állami költségvetési hiánynál kisebbet szeretnének.