Kevesebb állampapír van forgalomban

Vágólapra másolva!
Az idén az első negyedévben a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok forgalomban lévő állománya a jelzáloglevelek és az egyéb kötvények piacán emelkedett, az állampapírok állománya ugyanakkor kissé csökkent - közölte az Magyar Nemzeti Bank csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a hitelpapírok piacán a hitelintézeteket magába foglaló egyéb monetáris intézmények részesedése az állampapírok és egyéb kötvények piacán is növekedett, a külföldi befektetők pedig a jelzáloglevelek piacán tudtak részesedés növekedést felmutatni.

Az MNB adatai szerint a tőzsdei részvények kapitalizációja az árfolyamok esésének eredményeként csökkent, a piaci szereplők veszteséget szenvedtek el portfoliójukon.

A legnagyobb részvényállománnyal rendelkező nem-rezidensek piaci részesedése számottevően nőtt. A pénzügyi vállalatok és a háztartások súlya kisebb mértékben emelkedett, a nem pénzügyi vállalatoké jelentősen csökkent.

A befektetési jegyek piacán a háztartások folytatták vásárlásaikat, emellett a nem pénzügyi vállalatok növelték jelentősebb mértékben állományukat. A pénzügyi vállalatok részesedése visszaesett.

Az állampapírok piaci értéken számított állománya az első negyedévében 15 014,4 milliárd forintra, 0,1 százalékkal csökkent.

Az államkötvények állománya 0,8 százalékkal mérséklődött, a forgalomban lévő kincstárjegyeké 0,8 százalékkal nőtt. Az első negyedév végén 11,2 százalékkal több MNB-kötvény volt forgalomban, mint tavaly év végén.

Az állampapírok árfolyamának gyengülése 584,6 milliárd forinttal csökkentette a piaci értékes állományt, miközben 567,5 milliárd forinttal növekedett a forgalomban lévő állomány névértéken számított nagysága. E két tényező noymán az állampapírok piaci értéken számított állománya 17,1 milliárd forinttal csökkent december végéhez képest.

Az állampapír-piacon az egyéb monetáris intézmények súlya közel 2 százalékponttal nőtt. A nem-rezidens befektetők állampapír-piaci súlya 0,5 százalékponttal mérséklődött a negyedév során, főként a portfoliójukon elszenvedett árfolyamveszteség miatt.

A biztosítók és nyugdíjpénztárak részesedése 2 százalékponttal - a 2004. szeptemberében tapasztalt szintre - esett, jelenleg 18 százalékot tesz ki. A lakossági befektetők az előző negyedévekben tapasztalt 6 százalékos szinten stabilizálták részarányukat. Az államháztartás 0,3 százalékkal növelte részesedését, főként a helyi önkormányzatok állampapír vásárlásainak hatására.

Az MNB szerint az állampapírok piacán valamennyi tulajdonosi szektor árfolyam-veszteséget szenvedett el. Legnagyobb nettó vevőként az egyéb monetáris intézmények 419,4 milliárd forintot, a nem-rezidensek pedig 82,1 milliárd forintot.

A jelzáloglevelek állománya piaci értéken az idén az első negyedév végén 1.857,5 milliárd forintot tett ki, ami 291,6 milliárd forintos, 18,6 százalékos növekedést jelent az előző negyedévhez képest. Az egyes tulajdonosi szektorok részesedéseiben a legjelentősebb változás az egyéb monetáris intézmények súlyának 7,4 százalékpontos csökkenése, illetve a nem-rezidensek részesedésének 7,8 százalékpontos növekedése volt.

A jelzáloglevelek piacának két meghatározó szereplője továbbra is az 53,3 százalékos részesedéssel rendelkező külföld, illetve a 27,0 százalékos részarányt birtokló egyéb monetáris intézmények szektora.

Az egyéb kötvények piaci értéken számított állománya az első negyedévben további 4,5 százalékkal, 2314,3 milliárd forintra emelkedett. A növekedést főként új értékpapírok kibocsátása okozta. Az egyéb kötvények piacának meghatározó befektetői az egyéb monetáris intézmények voltak. A hitelintézetek 112,3 milliárd forinttal, 4,2 százalékkal növelték állományukat, a külföldi befektetők ugyanakkor 14,5 milliárd forint értékben adtak el kötvényeket.

A tőzsdei részvények kapitalizációja - az árfolyamok csökkenésének eredményeként - 16,5 százalékkal csökkent, így az első negyedév végén 6670,5 milliárd forintot tett ki. A vizsgált időszakban egy új részvényt vezettek be a tőzsdére, kivezetés nem történt.

Részvénypiac: árfolyamveszteség

A részvényárak esése miatt valamennyi szektor árfolyamveszteséget szenvedett el portfolióján. A nem rezidens befektetők jelentős mértékű vásárlásokat hajtottak végre, így piaci részesedésük 3,7 százalékkal nőtt ebben a negyedévben. A pénzügyi vállalatok tovább növelték részvény állományukat, részesedésük 0,6 százalékponttal emelkedett. A szektor a második legnagyobb részvény-piaci szereplővé vált. A nem pénzügyi vállalatok súlya túlnyomórészt a Mol Nyrt. saját részvény tranzakcióinak miatt csökkent. A háztartások vásárlásaik révén 0,5 százalékponttal növelték részvény állományukat.

A befektetési jegyek piacán az állomány-növekedés mértékét meghaladó veszteség keletkezett az értékpapírok átértékelődésből. A forgalomban lévő állomány 3186,6 milliárd forintot tett ki a negyedév végén.

A legjelentősebb piaci szereplők továbbra is a háztartások voltak, piaci részesedésük 0,6 százalékponttal növekedett. A pénzügyi vállalatok súlya az előző negyedévhez hasonlóan mérséklődött, ezúttal 1,4 százalékponttal. Jelentősen emelkedett a nem pénzügyi vállalatok tulajdonában lévő állomány, a szektor részesedése ennek eredményeként 6,1 százalékra nőtt. A háztartásokat segítő non-profit intézmények és a nem-rezidensek piaci részesedése - állományuk folyamatos bővülése ellenére - továbbra is elenyésző.