Már aranyéremről beszél a horvát kapitány

Vágólapra másolva!
A horvát labdarúgó-válogatott eddigi legnagyobb győzelmeként méltatták a horvát lapok pénteken az Európa-bajnokságon előző nap a német nemzeti tizenegy felett aratott diadalt, mely megítélésük szerint a tíz évvel ezelőtti világbajnokságon szintén horvát győzelemmel zárult összecsapás értékét is felülmúlja.
Vágólapra másolva!

A Vecernji list című lap úgy vélte, hogy a horvátok csütörtöki 2-1-es győzelme, amellyel - a döntetlennel végződött lengyel-osztrák összecsapás miatt - már biztosították továbbjutásukat a nyolcaddöntőbe, a tíz évvel ezelőtti világbajnokságon, a franciaországi Lyonban a németek felett aratott siker régi dicsfényét is beárnyékolja. "Horvátországnak ismét olyan válogatottja van, amely előtt a legerősebb labdarúgó nagyhatalmak is kénytelenek térdre ereszkedni, a torna legfiatalabb trénerének számító horvát szövetségi kapitány, Slaven Bilic pedig felmutathatja német kollégája, Joachim Löw skalpját" - írta a lap.

Az újság idézte Bilicet, aki szerint csapata Európa-bajnok lehet, s olyan egyéniségekből áll, akik akkor is képesek eldönteni a mérkőzést, ha éppen nem megy a játék. Az újság a mérkőzés menetét úgy értékelte, hogy a horvát játékosok taktikai szempontból rendkívüli teljesítményt nyújtottak, s megítélése szerint nem túlzás azt állítani, hogy 3-0-s horvát győzelem reálisabb eredmény lett volna.

A Vecernji list a csütörtöki mérkőzés legjobb játékosának megválasztott Luka Modricot is idézte, aki szerint az Ausztria ellen játszott - horvát győzelemmel zárult - mérkőzés után elég bírálatot kaptak, ezért Klagenfurtban nagyon motiváltan vonultak ki a pályára; szerették volna megmutatni igazi képességeiket.

A lap kitért arra is, hogy a továbbjutás biztosítása mellett a horvát válogatott a nemzeti labdarúgó szövetség (HNS) pénztárcáját is gazdagította, a HNS eddig 11,5 millió eurós jutalomra számíthat az európai szövetség (UEFA) 184 millió eurós prémiumalapjából. Az újság kiszámolta, hogy a győztes ország szövetsége 23 millió eurót kaphat, ha válogatottja a tornán nem veszít pontot.

A Vjesnik című újság horvát szempontból az elmúlt tizennyolc év egyik legjobb mérkőzéseként értékelte a csütörtöki találkozót, a horvát csapat minden vonala kifogástalanul játszott; a német válogatott nem volt gyenge, megpróbálta felvenni saját játékának fonalát, de a horvát játékosok 2-0-és vezetés után meg tudták tartani a labdát és képesek voltak húzni az időt.

A Slobodna Dalmacija című lap a horvát játékosokat dicsőítő nyilatkozatok ismertetése mellett arról írt, hogy a mérkőzés lefújása után az eső ellenére egész Horvátország az utcán ünnepelte a diadalt, s Klagenfurtban és a környező településeken is csak úgy hemzsegtek a nemzeti lobogót idéző kockás pólóban "pompázó" horvát szurkolók.