Szervezi a HM a vizsgálóbizottság afganisztáni útját

Vágólapra másolva!
Nem katonai géppel, hanem nemzetközi légihíddal utazik Afganisztánba az a vizsgálóbizottság, amely a meghalt magyar tűzszerész ügyében nyomoz majd. Afganisztán műveleti terület, a beutazáshoz szükséges engedélyek beszerzése akár hetekig is eltarthat.
Vágólapra másolva!

A magyar tűzszerész halálát vizsgáló rendkívüli vizsgálóbizottságnak egyszerűbb és gyorsabb kiutaznia nemzetközi légihíddal Afganisztánba, mint saját honvédségi géppel - közölte Nagy Andrea Éva, a Honvédelmi Minisztérium (HM) médiaosztályának munkatársa.

Nagy Andrea Éva azt mondta, mivel Afganisztán műveleti terület, különleges engedélyek szükségesek az odautazáshoz, amely beszerzéséhez nagyjából 2-3 hét kell. Ezért - tette hozzá - a HM annak érdekében, hogy a testület mihamarabb kiutazhasson Afganisztánba, már szombaton délután megkezdte a szervezést, keresi a lehetőséget, hogy becsatlakozhasson egy nemzetközi légihídba.

Meg kell keresni azokat a lehetséges partnereket, akik a leghamarabb létesítenek légihidat, és megtudni, hogy hol van még hely - közölte a százados. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy mi lehet a leghamarabbi időpont.

Nemes Krisztián tűzszerész szombaton robbanásban vesztette életét, miközben két házi készítésű robbanószerkezetet próbált felderíteni a Kunduzba vezető úton. A 32 éves százados váltotta Afganisztánban a 30 éves Kovács Gyulát. A főtörzsőrmester, akit posztumusz hadnaggyá léptettek elő, egy hónappal ezelőtt halt meg, szintén egy bomba hatástalanítása közben.

A honvédelmi tárca szombaton jelentette be, hogy Szekeres Imre miniszter utasította Havril András vezérezredest, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnökét, hogy különleges vizsgálóbizottságot hozzon létre az egy hónappal ezelőtti, illetve a szombati tragédia ügyében.