Párbajtőr: Boczkó nem szerzett érmet

Vágólapra másolva!
Boczkó Gábor kikapott francia ellenfelétől a párbajtőr egyéni elődöntőjében, majd elveszítette a bronzmeccset is. A döntőben Tagliariol 48 év után újra aranyérmet szerzett Olaszországnak a szakágban.
Vágólapra másolva!

Juha Pál helyszíni tudósítása Pekingből

A Fencing Hall elsötétült. No nem kell arra gondolni, hogy a férfi párbajtőr egyéni versenyeinek otthont adó csarnokban elment volna a világítás, a minden részletre - sokszor túlságosan is - figyelő kínaiak ennél sokkal profibbak, a sötétbe burkolózó lelátó felett tudatosan kapcsolták le a fényt.

Reflektorfényben a pást volt, a viszonylag alacsony, ám rendkívül tágas, mintegy hatezer férőhelyes arénának igazán titokzatos hangulata volt. A nagy csendben csak a tőrök csörrenését lehetett hallani, majd minden egyes találatnál felkiáltottak a szurkolók, aztán ismét síri csend lett. Hogy nem népszerűtlen sportág a vívás, arra a két vasárnapi elődöntő is remek példa volt, a versenyzők telt ház előtt mérhették össze tudásukat.

A 64-es küzdelmeknek három magyar - a vb-aranyérmes Kulcsár Krisztián, a korábbi olimpiai bronzérmes Imre Géza, valamint az egyéniben háromszoros Eb-első Boczkó Gábor - futott neki, s bár Kulcsár és Imre már az út elején elvéreztek, Boczkó egyre javuló formát mutatva bejutott a négy közé.

A negyeddöntőben a lengyel Radoslaw Zawrotniakot 15-8-a lemosta, ám a fináléba kerülésért már nem volt szerencséje a francia Jeannet Fabrice ellen.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Nézzen még képeket!

A második elődöntő után - mint a labdás mérkőzéseken - jött a szórakoztató közjáték: piros-fekete ruhás, óriási legyezővel "trükköző" kínai művészlányok futottak be a pástra - a közönség nagy örömére. A lelátón ült egyébként a téli olimpiás, bobos indulásairól (is) híres Albert Herceg, az éremosztásnál neki is szerepet szántak.

Helyi idő szerint este fél kilenc előtt nem sokkal már kezdődhetett is a bronzmérkőzés. Gondolhatták a magyar szurkolók: szép is lenne két érmet nyerni egy nap (az elsőt, színét tekintve ezüstöt Cseh László szerezte délelőtt 400 méteres vegyesúszásban). Mert voltak ám a helyszínen magyarok, a hangjukból ítélve pár tucatnyian, a pálmát azonban az olaszok vitték el, akik mindenkit túlharsogtak lelkesedésükkel és hangerejükkel. Az első elődöntőben ez sikert is ért számukra a spanyolok ellen: Tagliariol 15-12-re legyőzte a spanyol Abajót.