Összevész egymással a Norton és a Firefox

Vágólapra másolva!
A Symantec és a Firefox fejlesztői egy meglehetősen kellemetlen, kompatibilitási hiba javításán dolgoznak.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszakban a Firefox webböngészővel valamint a Norton biztonsági szoftverekkel kapcsolatos fórumokon számos olyan bejegyzés született, amelyek kompatibilitási problémákról számoltak be. A felhasználók arra panaszkodtak, hogy a Norton 360 2.0 valamint a Norton Internet Security 2008 mellett a Firefox 3.0.1 egyes esetekben furcsa dolgokat képes művelni. Ezek közül a legszembetűnőbb, hogy elérhetetlenné válnak a könyvjelzők, valamint az "Ugrás az előző oldalra" és az "Ugrás a következő oldalra" nyomógombok működésképtelenek lesznek. Mint kiderült a hiba nem új keletű, ugyanis egyes felhasználók már hónapokkal ezelőtt, a Firefox 3.0 esetében jelezték a problémát, azonban úgy látszik, hogy a legutóbbi frissítés hozta valójában felszínre a gondokat.

Mike Beltzner, a Mozilla Firefox fejlesztéséért felelős vezetője elmondta, hogy jelenleg együtt dolgoznak a Norton szoftverek fejlesztőivel azért, hogy a probléma okát minél jobban sikerüljön megérteniük. Annyi biztosnak látszik, hogy a legújabb Firefox a Symantec egyes termékeihez tartozó Identity Safe funkcióval nincs jó viszonyban. A hiba azonban nem minden Norton és Firefox párost futtató rendszeren jelentkezik, ezért Beltzner úgy látja, hogy a régebbi telepítésű, és nem megfelelően frissített Norton szoftverek okozhatják a gondokat. Amikor ugyanis a felhasználó be akarja zárni a Firefoxot, akkor egyes esetekben a Norton alkalmazások részben megakadályozzák ebben. Emiatt a Firefox a következő indításakor nem tudja megnyitni a könyvjelzők és az előzmények tárolására szolgáló fájljait, ami az előbbiekben említett problémákhoz vezet.

A kompatibilitási hiba által okozott rendellenességek a legtöbb esetben a számítógép újraindításával szüntethetők meg. A Symantec azonban arra kérte a felhasználókat, hogy - akár a Live Update segítségével - frissítsék le a szoftvereiket, ugyanis már elérhető egy Firefox 3.0 kompatibilitási javítás, ami képes orvosolni a hibákat.