Budapestre költözött az ötödik szabadság

Vágólapra másolva!
Megalakult Budapesten az EITI, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet elnöksége. Az ülésen részt vett José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is, aki gratulált Magyarországnak a sikeres pályázathoz. Az intézet felállítása nem a nemzeti kutatóműhelyek kiváltását, hanem azok összehangolását jelenti - olvasható a Világgazdaságban.
Vágólapra másolva!

A Bizottság elnöke ötödik szabadságjog létrehozójának nevezte az intézetet (a négy alapszabadság: a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlása a tagállamok között). A szintén részt vevő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy ha a világ folyamatait befolyásolni szeretnénk, akkor együttműködésre van szükség.

A kormányfő fontosnak tartja és jóval többet költene a közösből az innovációra, ami nem a versenyképesség rovására menne, hiszen az befektetés a jövő generációba. Gyurcsány emellett magát "megátalkodott európainak" tartotta.

Az intézetet vezető 18 független jelölt és 4 uniós szervezeti képviselő közé Magyarország Magyar Bálintot delegálta. Ezt az ellenzék korábban élesen kritizálta, mivel a testületbe többnyire professzorok vagy az innovációban tapasztalt vállalkozások vezetői kerültek.

Az EITI feladata első sorban a kutatási stratégia meghatározása és a partnerintézményeknek kapacitás biztosítása. Emellett cél még az innovációk piacra jutásának elősegítése, illetve egy európai kutatói közösség összekovácsolása. Az ülésen részt vevők egyöntetű véleménye, hogy az intézet nem a nemzeti kutatóműhelyeket váltja ki, hanem azokat koordinálja és megerősíti - írja a Világgazdaság.