Még 38 rendbontót keres a rendőrség

Vágólapra másolva!
A március 15-i rendbontások miatt 12, a melegfelvonulást megzavarók közül 15 embert keres még mindig a rendőrség. A Szabadság téren szeptember 20-án történtek miatt keresett 11 emberre egymillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki.
Vágólapra másolva!

Még összesen 38 embert keres a rendőrség a fővárosban az idén elkövetett rendbontások miatt - közölte hétfőn a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A BRFK a március 15-i esti rendbontás miatt 12 embert keres, mindegyikükre bruttó félmillió forint nyomravezetői díjat tűztek ki. A nemzeti ünnepen több száz tüntető csapott össze a rendőrökkel a Józsefvárosban, az arcukat sállal eltakaró, csuklyás kabátot viselő emberekből álló tömeg a Blaha Lujza térről indult a Művészetek Palotája felé.

A július 5-i melegfelvonulás utáni rendbontások miatt 15 embert keresnek még. A Meleg Méltóság Menetében haladókat megdobálták az Andrássy út mentén. A Liszt Ferenc térnél és a Hősök terén volt komolyabb összecsapás. A Hősök terén csuklyás, maszkos tüntetők megdobálták a rendőröket, a kordonokat ledöntötték. A rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be.

A szeptember 20-án történtek miatt 11 embert keresnek. A nyomravezetői díj személyenként egymillió forint. Aznap a Magyar Demokratikus Charta és a cigányszervezetek demonstrációja ellen tiltakozó csoportok csaptak össze a rendőrökkel a Szabadság téren és környékén.

A BRFK azt kéri, hogy aki a www.police.hu oldalon látható embereket felismeri, érdemi információja van a tartózkodási helyükről, tegyen bejelentést a telefontanú zöld számán vagy a központi segélyhívó számok valamelyikén.