Cikázva fordítana az álláson McCain

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnökválasztási kampány utolsó napján a republikánus jelölt, John McCain hét különböző államban is szól híveihez, míg a felmérések szerint a győzelemre esélyes demokrata Barack Obama beéri három gyűléssel. A demokraták azon dolgoznak, hogy egy támogatói szavazat se vesszen kárba, a republikánusok pedig a szocializmus eljövetelének fenyegetésével próbálnak felülkerekedni a versenyben, és közben szolgáltak néhány poénnal is.
Vágólapra másolva!

Már vasárnap délután sorakoztak egymás mellett a nagy tévécsatornák közvetítőkocsijai a Chicago belvárosában, a Michigan tó partján elterülő Grant park mellett. A környéket lezárták, a kordonok mögött pedig zajlanak az előkészületei annak a kedd esti rendezvénynek, amelyen a demokrata elnökjelölt, Barack Obama fog beszédet mondani, miután kiderül, ki nyerte a választást. A chicagói polgármester, Richard Daley azt mondta, hogy egymillió résztvevőre számítanak, persze várhatóan csak akkor jelennek meg ilyen sokan, ha a várakozásoknak megfelelően Obama lesz a győztes.

A felmérések szerint jó esélye van a győzelemre, intenzív kampányolás folyik azonban még az utolsó napokban is. Az Illinois állambeli demokraták chicagói központja vasárnap délután megtelt önkéntesekkel, akik telefonon győzködték a lehetséges Obama-támogatókat, hogy menjenek el szavazni. Akadt, akinek nem is jutott hely az asztaloknál, így a földön ülve telefonált. Illinois-ban biztosra vehető a Chicagóban élő és politikai pályáját az állami törvényhozásban kezdő Obama győzelme, ezért az önkéntesek Ohio és Indiana állambeli választókat hívtak, ahol szoros a verseny Obama és republikánus riválisa, John McCain között.

A huszonéves Sam Meyers több mint két órát töltött a központban. A hívásokat a saját mobiljáról bonyolította le, és így a költségeket is ő állja, ahogy a többi önkéntes is. "Mik a terveik, elmennek-e választani, és tudják-e, hogy hol tudják leadni a voksukat. Ilyen kérdéseket tettem fel" - mondta Meyers. A telefonhívásokkal már nem az a cél, hogy további választókat győzzenek meg Obama támogatásáról, hanem az, hogy a jelölt támogatói valóban el is menjenek szavazni.

Egy utcával arrébb található az illinois-i republikánusok központja, az iroda azonban zárva volt az [origo] tudósítójának vasárnapi ottjártakor. Az ajtó előtt heverő postai küldemény alapján úgy tűnt, hogy egész hétvégén nem járt ott senki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének McCain győzelme érdekében dolgozó helyi republikánusok. Az [origo] beszélt egy chicagói republikánussal, Doug Ibendahllal, aki a szomszédos Wisconsin államba szervezett kampányutakat. Nem mintha ott nagyon jól állna McCain, a RealClearPolitics felmérésösszesítése szerint ugyanis Wisconsinban 11 százalékos előnye van Obamának.

Obamának több útja is lehet a győzelemhez

A demokrata elnökjelölt esélyes a győzelemre országos szinten is. A Washington Post vasárnap megjelent elemzése szerint Obama kényelmes előnnyel rendelkezik minden olyan államban, amelyben a négy évvel ezelőtt elbukott demokrata jelölt, John Kerry nyert. Így biztosan maga mögött tudhat 252 elektort (az amerikaiak nem közvetlenül választanak elnököt, hanem egy 538 fős úgynevezett elektori testület révén, amelybe minden állam küld elektorokat, függően a népessége nagyságától).

Emellett van öt olyan, négy éve George Bush által megnyert állam (Iowa, Új-Mexikó, Virginia, Colorado és Nevada), ahol szintén vezet a felmérések szerint. Ha ezekben az államokban is győz Obama, akkor 291 elektora lesz, vagyis bőven több, mint a szükséges 270. Van még hat olyan állam - Ohio, Florida, Missouri, Észak-Karolina, Indiana és Montana -, ahol kétséges a választás kimenetele, és ha ezekből is megnyer néhányat a demokrata jelölt, akkor fölényes győzelmet arathat több mint 300 elektorral - írja a Washington Post.

Forrás: Pethő András [origo]
Készülnek Obama keddi rendezvényére

Obama számára tehát több lehetőség is kínálkozik arra, hogy megszerezze a győzelemhez szükséges 270 elektort. McCainnek eközben nyernie kellene olyan államokban is, amelyek a felmérések szerint a demokrata jelölthöz húznak. A republikánus jelölt stábja azonban hangsúlyozza, hogy az ő felméréseik szerint az utóbbi pár napban csökkent a különbség, és bíznak abban, hogy nyerni tudnak például Pennsylvania államban, ahol a kutatások biztos Obama-fölényt mutatnak. A republikánus jelölt félretett némi pénzt az utolsó napokra, hogy közvetlenül a választás előtt több hirdetést tudjon futtatni, mint a jóval több pénzzel rendelkező riválisa. Ezt a demokraták észlelték, és e-mailben kértek támogatóiktól adományokat, hogy semlegesíteni tudják a reklámáradatot.

Obama fő üzenete az utolsó napokban is az, hogy McCain a jelenlegi elnök, George Bush gazdaságpolitikáját folytatná, amivel az amerikaiak többsége elégedetlen. A republikánus jelölt eközben arról győzködi a választókat, hogy Obama a "vagyon újraelosztására", vagy ahogy sok konzervatív mondja, szocializmus bevezetésére készül. Emellett mindketten emlékeztetik támogatóikat, hogy mindenképpen menjenek el szavazni, mert a szoros verseny miatt minden voks számít.

McCain hét államban tart gyűlést

Az utolsó napot is intenzív kampányolással tölti a két jelölt. Obama Floridában kezd, ahol az utóbbi hetekben ő és McCain is sok időt töltött. Florida a maga 27 elektorával a nagyobb államok közé tartozik, és így döntő szerepet játszhat a választás kimenetelében. A RealClearPolitics vasárnapi összesítése szerint itt is Obama áll jobban: 4 százalékponttal előzi meg riválisát. Ezt követően Észak-Karolinába utazik, amelyet erős republikánus bázisként tartottak számon, ezúttal viszont a RealClearPolitics felmérésösszesítése szerint fej fej mellett áll a két jelölt. Obama a kampányt Virginiában fejezi be, ahol az utóbbi 44 évben mindig republikánus elnökjelölt nyert, most azonban több felmérés is demokrata előnyt mutat.

McCainnek sűrűbb lesz a programja hétfőn. Floridában kezd, majd megáll a biztosan rá szavazó Tennessee-ben, utána pedig Pennsylvania következik. Utóbbi a felmérések szerint a demokrata jelölthöz húz, és demokrata jelöltre szavazott az utóbbi négy választáson, viszont Obama gyengén szerepelt itt a Hillary Clintonnal vívott előválasztási küzdelem során. Pennsylvania után három úgynevezett csatatér-állam következik, ahol szoros eredmény várható: Indiana, Új-Mexikó és Nevada. Este aztán McCain megérkezik otthonába, Arizona államba, és még ott is tart egy rendezvényt.

Palin telefonhívása és egyéb poénok

Az utolsó napok kemény küzdelmét vicces elemek is tarkítják. John McCain például szakított időt arra, hogy szerepeljen az NBC csatorna Saturday Night Live című paródiaműsorában, amely Sarah Palin republikánus alelnökjelölt nagyon élethű és hatásos kifigurázásával szinte a kampány részevé vált. McCain a műsorban viccelődött azon, hogy riválisa múlt héten több tévében is félórás műsoridőt vásárolt magának becslések szerint 3-5 millió dollárért, míg ő legfeljebb azt engedhetné meg magának, hogy a tévéshopban tűnjön fel. "Én egy igazi különc vagyok: republikánus pénz nélkül" - viccelődött McCain, utalva arra, hogy hagyományosan nem a demokraták, hanem a republikánusok szoktak tele lenni pénzzel.

A republikánusok még egy viccel szolgáltak a hétvégén, ez azonban nem szándékos volt. Sarah Palin alelnökjelöltet felhívta egy kanadai rádiós, Marc-Antoine Audette, aki Nicolas Sarkozy francia elnöknek adta ki magát. Palin azt hitte, hogy tényleg Sarkozyvel beszél, és hosszasan hálálkodott neki, amiért felhívta. A műsorvezető megjegyezte, hogy ő leginkább Palint szeretné elnöknek, amire a politikus nevetve azt válaszolta, "talán nyolc év múlva". A rádiós elviccelődött azon is, hogy Palin vadászik, és jelezte, hogy szívesen csatlakozna hozzá. "Egyszerűen imádom öldösni az állatokat. Nagyon vicces elvenni az életet" - mondta az erős francia akcentussal beszélő műsorvezető, amire az alelnökjelölt csak nevetéssel reagált.

A politikai színes hírek körébe tartozott az is, hogy hétvégén kiderült, Barack Obama egyik kenyai nagynénje illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban, négy évvel ezelőtt ugyanis elutasították menedékkérelmét. Obama állítja, hogy nem tudott erről, és kijelentette, a törvénynek megfelelően kell eljárni nagynénje ügyében. Az elnökjelölt ehhez azzal járult hozzá, hogy közölte, visszautalja rokonának - apja féltestvérének - azt a 260 dollárt, amelyet az asszony adományozott a kampányra. (Külföldi állampolgárok nem adhatnak pénzt a jelölteknek.) Obama vezető stratégája, David Axelrod jelezte, gyanúsnak tartja, hogy éppen a választás előtti pár napban szivárgott ki a jogsértő nagynéniről szóló hír.

Chicago, Illinois - Egyesült Államok