Hivatalos szakma a csillagjóslás Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Felvette a jövendölést és a csillagjóslást a szakmák szabványjegyzékébe az ukrán munkaügyi és szociálpolitikai minisztérium, és ezzel hivatalosan is elismerte az országban ezerszám tevékenykedő jósnők és asztrológusok tevékenységét. Az oktatási tárca tiltakozott a munkaügyi minisztérium döntése ellen. A szakmaként való elismerés azért született, hogy meg lehessen adóztatni őket. 
Vágólapra másolva!

A munkaügyi tárca intézkedését meglehetős értetlenséggel fogadta az oktatási minisztérium, amely szükségét érezte, hogy bejelentse: semmi köze az eddig nem egészen legálisan űzött tevékenység hivatalos elismeréséhez. Makszim Sztriha oktatási miniszterhelyettes rámutatott, hogy a két tevékenységfajta szakmaként való állami elismerése eleve feltételezi szakképzés beindítását az adott foglalkozási körökben. A tanügyi tárca az intézkedéssel kapcsolatos ellenvetésére azt a választ kapta, hogy Ukrajnának követnie kell az európai gyakorlatot - tette hozzá.

Azért szakma, hogy megadóztassák

Az ukrán parlament tudományos és oktatási bizottságának elnöke, Volodimir Polohalo a kérdéssel kapcsolatban kifejtette: a jóslás és az asztrológia azért került be a szakmák jegyzékébe, hogy az ilyen iparűzőket is megadóztathassák és az állam látókörébe kerüljenek. "Jómagam igencsak szkeptikusan viszonyulok a tenyérjósok és asztrológusok működéséhez, de mivel ezek az emberek lényegében feketén dolgoztak, a foglalkozásuk szakmaként való elismerése lehetővé teszi, hogy adózzanak és tevékenységüket az állam ellenőrizhesse" - mondta.