Kilencvenes IQ kell bizalmas munkához az APEH-nél

Vágólapra másolva!
Nem alkalmazható adathozzáférés szempontjából védett munkakörben az APEH-nél az a személy, akinek az intelligencia hányadosa (IQ) nem éri el 90-et, egyebek mellett ezt tartalmazza az a pénzügyminiszteri rendelet, amely a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.
Vágólapra másolva!

A rendelet előírja, hogy az APEH-nél csak azzal a személlyel létesíthető közszolgálati jogviszony az adathozzáférés szempontjából védett munkakörökben, aki részt vett a pszichikai alkalmassági vizsgálaton. A munkaköröket a rendelet melléklete sorolja fel.

Feltárják a pszichés kockázatot

Az alkalmassági vizsgálatot az adóhatóság biztonsági főosztálya keretében működő pszichológiai laboratórium végzi. A pszichiáter szakorvos, vagy pszichológus kizárólag a szakmai meggyőződése alapján jár el. Ha a vizsgált személy nem ért egyet az eredménnyel, akkor felülvizsgálatot kérhet, amely ugyanott készül, de két főből álló szakmai csoport végzi, és az első vizsgáló szakember nem lehet a csoport tagja.

A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a jelölt alkalmas-e az adott munkakör betöltésére, ezt a személyében rejlő pszichés kockázatok feltárásával érik el. Vizsgálják - egyebek mellett - a tartós figyelem összpontosítást, az intellektuális színvonalat, a feszültség tűrését és a stressz kezelést.

Az alkoholizmus is kizáró ok

A rendelet felsorolja az alkalmasságot kizáró pszichés okokat. Első helyen áll az, hogy az IQ-ja nem lehet 90-nél alacsonyabb. Kizáró ok a szenvedélybetegség - alkoholizmus, szerencsejáték szenvedély - a súlyos személyiségzavar, a megvesztegetésre és korrupcióra hajlamosító tényezők. A vizsgálatot a közszolgálati jogviszony létesítése előtt kell lefolytatni, nem léphet szolgálatba az, aki nem járul hozzá a vizsgálathoz.

A vizsgálatot végző szakember szöveges értékelést készít a vizsgált személyről, ő hozza meg az alkalmasságról a döntést, és ő a felelős azért. A minősítést a labor 10 évig őrzi, de a vizsgálati dokumentációt az eredmény közlésétől számított 15. napon meg kell semmisíteni. Ez alól kivétel, ha a megvizsgált személy felülvizsgálatot kért. A rendeletbe foglalt szabályokat november 10-től kell alkalmazni.