Már nyitáskor négy százalékot zuhant a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 453,85 pontos csökkenéssel, 11 070,83 ponton nyitott csütörtökön, ami a szerdai záró értékéhez képest 3,94 százalékos gyengülés.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Az első kötések során 9 óra 10-ig a blue chipek kivétel nélkül veszítettek értékükből. Az OTP 2395 forintos árfolyama 6,4 százalékos zuhanás, a Mol 3,8 százalékot esett és 9050 forinton kereskedtek vele.

A Richter 24 200 forintért cserélt gazdát, ez 4,4 százalékos csökkenés, a Magyar Telekom papírjai 524 forintot értek, 3,7 százalékkal kevesebbet a szerdai záró értéküknél.

Pesszimisták az elemzők

Jelentős árfolyamesésre, nagy áringadozásra számítanak a csütörtöki nap folyamán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a magyar tőzsde követni fogja a negatív amerikai és ázsiai trendeket. Az elemző arra számít, hogy mindegyik nagy papír esni fog, várhatóan legjobban az OTP veszít majd értékéből. A felfüggesztéseket talán sikerül elkerülni, tette hozzá.

Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint az újabb recessziós félelmek határozzák meg a magyar piac hangulatát. A várható lejtmenetet a délutáni amerikai makroadatok fékezhetik, noha ennek kicsi az esélye - vélekedett az elemző. A nagy papírok közül egyedül a Richter teljesítheti túl a piacot, ám valószínűleg még ez is esést jelent.

A világ tőzsdéin nem arattak sikert a szerdán napvilágot látott információk. A Dow Jones-t az amerikai fogyasztói ércsökkenés rekordmértéke 5 százalékkal, és az autómentő-csomag körüli bizonytalanság, a Nikkei-t a japán export zsugorodása és az erős jen közel 7 százalékkal húzta le.

Magyarországgal kapcsolatos makrogazdasági adat a csütörtöki nap folyamán nem várható, a befektetők a nemzetközi eseményekre fognak fókuszálni.