Prostitúcióra akarták kényszeríteni ismerősüket

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Ismerősét rabolta el és akarta fenyegetéssel prostitúcióra kényszeríteni az a család, melynek tagjai ellen személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanújával indított eljárást a rendőrség. A házaspár és 17 éves lányuk autójukba tuszkolták a fiatal nőt, később elengedtek, a sértett pedig feljelentést tett. A 20 éves feljelentő ellen korábban folyt már eljárás tiltott kéjelgés miatt - mondta Fülöp Gergely a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.