Vágólapra másolva!
A Kaméleon amerikai thrillereket idéző, fémes-kék főcímmel indít, aztán átmegy vaskos vígjátékba, később romantikus dráma lesz belőle, a végén meg keserű bölcselkedésbe csap át. Gondolom, mert kaméleon, ugye. Ennek megfelelően az eredmény is vegyes: egyszer jó film, másszor rossz.
Vágólapra másolva!

Goda Krisztina a Csak szex és más semmi és a Szabadság, szerelem után most "szélhámosfilmet" forgatott, ahol a főhős, Gábor (Nagy Ervin) sebezhető, magányos nőket csábít el, hogy aztán kiforgassa őket a vagyonukból. Az intézetis Gábor és intézetis haverja, Tibike (Trill Zsolt) sorra szedik szerelemtől elalélt áldozataikat, gyorsan pereg a szemünk előtt az alaphelyzet. Az egymás után lépre menő, kitárt combú nők történeteit vázlatosan és bohózatszerűen tálalja Goda; hűvösen, idegenül, olcsó sablonokkal oldja meg a harmincas-negyvenes szereleméhes asszonyok bemutatását. Az egyik dagadt és bárgyú, a másik szemölcsös, a harmadik húsz évvel öregebbre van sminkelve, mint önmaga. Egy a közös bennük: síkhülyék. Gábor áldozatai semmilyen együttérzésre nem számíthatnak a filmtől, azért vannak, hogy kiröhögjük őket. Így viszont nem elég ütős a szélhámos sármőr karaktere, nincs súlya a tetteinek. Innen aztán nem elég drámai az átmenet a könyörtelen, pragmatikus tolvaj és az olvadozó hősszerelmes között. A szívtelen szívet kap, és? Jöjjön a szerelmi szál, anélkül nincs szélhámosfilm.

Így hát Gábor beleszeret az egyik megkopasztásra váró nőbe, Hannába (Hámori Gabriella), és innentől kezdve lesz kissé vontatott szerelmesfilm a Kaméleon. A lesérült balerina lusta, érdektelen sablon, ezen a szinten a vágy tárgya lehetett volna bárki: megvakult írónő, megsüketült megasztáros vagy halk szavú, megfontolt dzsungelceleb. Hámori nem is erőlteti meg magát. Hűvös, jellegtelenbe hajló Hannája belassítja a filmet, Nagy Ervin pedig eljátssza, hogy szerelmes: hanyatt vágja magát a kanapén, és búsan nézi a plafont. Komoly gondom Nagy Ervinnel, hogy hiába jó színész, ebből itt nem sokat mutat. Török Ferenc Szezon-jában szexibb és ruganyosabb volt, a Mansfeld-ben pedig egyenesen delejes. Ezt a két dolgot kellett volna valahogy összegyúrni a Kaméleon-ra. De Nagy ebben a filmben nem sodor magával és nem kaméleonkodik eleget; majdnem minden percben ugyanaz a tompa mélaság nehezedik rá. Az utószinkron ráadásul valami földöntúli, zaj- és atmoszféramentes bolygóra repíti a hangját, onnan artikulálja vissza nekünk a polírozott kis űrmondatokat, enyhén droidos hatást keltve: "Egy nap új-ra tán-col majd, Han-na."


A szélhámos hős egy pillanatra csillan meg, amikor nyakon kapja Makranczi Zalánt, és széttöri az arcával a férfivécé tükrét. Ervin itt gyors, erős, kiszámíthatatlan, mint egy jófajta James Bond, öröm nézni. Söptei Andrea kiváló a reménykedő, hiszékeny asszony szerepében, vicces a remek Szilágyi István egysoros gegje is az értetlenkedő nagybácsival, de a film akkor a legjobb, amikor Trill Zsolt Tibikéje átveszi a hatalmat. Trill egyszerűen tökéletes. Pontosan találja el a finom egyensúlyt a vaskos poénok ("Minek neked jacuzzi, fingj kádba!") és a barátját elveszítő árvagyerek kimondhatatlan fájdalma között. Egy pillantásában több van, mint öt Gábor-Hanna jelenetben és a filmet nézve azon tűnődtem, szívesen nézném meg a Kaméleon-t fordított szereposztással, Trill Zsolttal a főszerepben. Csányi szórakoztató a magától elszállt sorozatsztár szerepében, és erős Kulka is, aki a meleg főorvos magányosságát és kiszolgáltatottságát próbálja finoman az előtérbe hozni. Igaz, a közönség ilyenkor legtöbbször zavartan kuncogott - ez viszont nem Kulka hibája.


Kaméleon