Nagy Ervin Magyar Péter helyében még több hangfelvételt készített volna a feleségéről
Így vélekedik Magyar Péter akciójáról.

Így vélekedik Magyar Péter akciójáról.
A Tisza Pártot támogató színész ma már csak annak mondja, hogy „k.rvaanyád”, akinek neki is akar menni.
Apáti Bence személyes hangvételű bejegyzésben búcsúzott a 48 éves korában meghalt filozófus-újságírótól.
Varga Judit 2024 márciusában vallotta meg a nyilvánosság előtt, hogy házasságuk alatt hogyan bántalmazta őt Magyar Péter.
Magyar Péter a politikai újdonság és kivételesség érzetét próbálja maga körül kelteni, de háttércsapatát vizsgálva kiderül, ennek a mesének még a kötőszavai sem igazak.
Cikksorozatunk második részében bebizonyítjuk, hogy a Tisza Párt elnökét az első pillanattól kezdve az óbaloldal emberei segítik a háttérben.
Cikksorozatunkban feltérképezzük a színész pártszervezésben játszott, kulisszák mögötti szerepét.
Gyurcsány Ferenc is megerősítette, hogy Magyar Péterrel közösek a céljaik.
Ervinnek szeretettel a fa alá – Csépányi Balázs írása a Magyar Nemzeten.
A színész nem a legélesebb kés a fiókban.