Pittéknél a saját készítésű ajándék dívik

Vágólapra másolva!
Brad Pitt amerikai színész és párja Angelina Jolie nem engedik gyerekeiknek, hogy sokat tévézzenek:  pár szerint leginkább ennek köszönhető, hogy nem kérnek olyasmiket karácsonyra, amiket csak a rajzfilmcsatornák reklámblokkjaiból ismerhetnének, így egymás saját készítésű ajándékainak is tudnak örülni.
Vágólapra másolva!

Brad Pitt, a Benjamin Button különös élete című új film főszereplője, és párja, az Oscar-díjas színésznő, Angelina Jolie nem engedik, hogy gyermekeik túl sokat nézzék a tévét - elsősorban azért, hogy Maddox, Pax, Zahara és Shiloh ne kerüljön a játékreklámok hatása alá.

"Nem kérnek nagy ajándékokat karácsonyra, mert nem nézhetik annyit a rajzfilmcsatornákat, ahol két mese közé fantasztikusnak tűnő játékok manipulatív reklámjait szerkesztik. Ha látnák ezeket a hirdetéseket, ők is olyan játékokra vágynának, úgyhogy kitaláltuk, ha nem látják, nem is akarják majd azokat"- nyilatkozta Pitt, aki emellett azt is elmondta, hogy családja rendkívül kreatív, ha ajándékozásról van szó, de próbálnak nem túlzásba esni.

"Mindenki kap ajándékot, de a költségeket igyekszünk a minimálisra szorítani. Az a szabály, hogy mindenkinek saját magának kell elkészítenie a meglepetéseket - a lényeg az, hogy szánjunk rá időt. Az különösen aranyos, amikor a gyerekek lepik meg egymást. A karácsony kedves időszak az egész család számára"- tette hozzá a színész.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!