Erősödött a forint, de fordulhat a trend

Vágólapra másolva!
Erősödött a forint a ma reggeli kereskedésben, egészen 296,5 körüli értékre gyengült ez euró. A vártnál rosszabb GDP adat egyelőre nem érezhető az árfolyamban, amelyet meglehetősen sokféle hírek mozgatnak.
Vágólapra másolva!

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint a 3,1 százalékos inflációs adat teret engedhetne a kamatcsökkentési politikának, de a stabilitási szempont még mindig igen jelentős. A korai erősödés ellenére a nap folyamán gyengülést vár az elemző, így akár újra 300 fölé mehet az euró.

Erősítőleg hat a régióra a vártnál jobb cseh GDP adat (1 százalékos növekedés, a korábban jelzett 0,3 százalék helyett), s emiatt nem várható rövid távon újabb negatív rekordöntés. Az amerikai kormányzati hiteltörlesztési támogatások hírére a befektetők kockázatosabb eszközök felé nyúlnak, ezzel erősítve a régiót is, gyengítve pedig a jent és a dollárt.

Az amerikai piacok tegnap és az ázsiai tőzsdék ma pozitív tartományban zártak, megerősítve a jó hangulatot. Ellenkező irányba hat azonban a rosszabb magyar GDP adat mellett a német is, amely 2,1 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben.