Vágólapra másolva!
Bár a piacnyitás után erősödött a magyar deviza, ám az euró árfolyama továbbra is 300 forint felett jár.
Vágólapra másolva!

Reggel erősödött a forint. A budapesti bankközi devizapiac nyitása után 303,50 forint körül jegyezték az eurót, nem sokkal 10 óra előtt 301 forintot adtak érte. Ugyanakkor az elmúlt két napban jellemző árfolyamhoz képest gyengülést jelent, akkor ugyanis többször is járt 300 forint alatt az euró.

Az árfolyam billeg, pozitív és negatív irányú elmozdulásra is volt példa a reggeli kereskedésben. A forgalom alacsony - mondta Kolba Miklós. Az ING Bank devizaüzletágának vezetője elmondta, a régiós devizák szempontjából nem volt jó lépés a lengyel kamatcsökkentés.

A hét elején ugyanis a román, a cseh, a lengyel és a magyar központi elnöke közös verbális intervencióval sietett a devizák védelmére. A hírek szerint felmerült egy összehangolt kamatemelés ötlete. A közös fellépéssel a jegybankelnökök azt akarták jelezni a piacnak: "hátrább az agarakkal", a lehetséges eszközökkel, egymással összefogva igyekeznek a devizák gyengülését megakadályozni. A lengyel jegybankárok döntése viszont az együttműködésnek ellentmond - tette hozzá Kolba Miklós.

Bár komolyabb felfordulást nem okozott a régiós devizák piacán a lengyel kamatdöntés, ám a nemzetközi és a hazai tőzsdék újabb esésének köszönhetően a forint gyengülő pályára állt, az euró kurzusa 300 forint fölé került. Az Erste piaci kommentárjában megjegyzi, hogy Barroso, az Európai Bizottság elnöke az eurózónához való gyorsított csatlakozással kapcsolatos magyar reményeket is lehűtötte, azaz nem tartja indokoltnak az euró előszobájának tartott ERM2-ben eltölteni szükséges két év mérséklését. Tovább rontja a régiós kilátásokat Ukrajna kedvezőtlen helyzete is rontja.