Virtuális csatatérré válhat az internet

Vágólapra másolva!
A neten támadják majd meg ellenfeleiket a kormányzatok - jósolják biztonsági szakértők. Egy amerikai konferencián elhangzott, számítani lehet arra, hogy bizonyos kormányok túlterheléses támadásokkal némítják majd el a neten bírálóikat vagy az ellenzéket, a világháló pedig virtuális csatatérré válik majd.
Vágólapra másolva!

A PC World cikkében a Source Boston Security Showcase rendezvény előadásán elhangzottakról számol be: az események Jose Nazario, az Arbor Networks cég biztonsági szakértője azt jósolta, a világháló a jövőben egyre inkább militarizálódni fog. A szakember valószínűnek tartja, hogy a honlapok vagy hálózatok ellen politikai indíttatásból, például a nem tetsző vélemények elérhetetlenné tétele céljából indított elárasztásos támadások száma növekedni fog a jövőben. Azt ugyan Nazario sem tartja valószínűnek, hogy az online támadásoknak emberi áldozata lenne, vagy ezekkel lehetetlenné tennék a telefon használatát.

Ugyanakkor a szakértő arról is beszámolt, hogy a nemzetközi politikai élet történései komoly hatással vannak a internetes támadásokra. Példaként hozta fel azt a 2001-es esetet, amikor amerikai kémrepülőgép egy kínai harci repülővel való ütközése során az ázsiai országban kényszerleszállni kényszerült: ezt követően számos sikertelen túlterheléses támadás érte a Pentagon számítógépes rendszerét. A CNN weboldalát akkor érte hasonló inzultus a kibertérben, amikor a csatorna egyik riportere negatívan véleményének adott hangot annak kapcsán, hogy Kínában fogják megrendezni az olimpiai játékokat. Mindkét esetben ez utóbbi országból eredeztethetők a támadások, melyek elkövetői - Nazario szerint - a helyi rendszer iránti támogatásukat kívánják kifejezni.

A szakember a 2007-es észtországi kiberháborús esetet is felhozta példaként, amelyet az váltott ki, hogy az országban egy oroszoknak emléket állító szobrot akartak lebontani: a minden valószínűség szerint Oroszországból eredeztethető támadások egy időre teljesen megbénították az észtek egyébként fejlett e-kormányzati rendszerét. Tavaly nyáron az oroszok és a grúzok között zajlott hasonló összecsapás a kibertérben, amely szimultán zajlott a valóságban is folyamatban lévő katonai beavatkozásokkal párhuzamosan.

Jose Nazario szerint a kormányzatok azért érdekeltek az elárasztásos támadásokban, mert nehéz kideríteni, hogy ezek honnan eredeztethetők, s azt sem könnyű megállapítani, hogy ki finanszírozta ezeket: konkrét bizonyítékokat a grúz támadások esetében nem sikerült találniuk a vizsgálódó szakértőknek, az észtországi esetet pedig csak most, két évvel az eset után vállalták magukra az oroszok. Nazario úgy véli, a biztonsági szakértők számos technikai ismérvet meg tudnak állapítani, de soha nem lesznek képesek megmondani, vajon kinek a pénzéből hajtották végre ezeket. Az amerikai szakember szerint az online támadások egyre komplexebbé válnak, lenyomozásuk egyre inkább lehetetlenné válik majd, a világháló pedig végül egy virtuális csatatérré fog válni, ahol senki sem vállalja majd magára a felelősséget ezekért.