Gyengélkedő forint és jegybanki csúcs Budapesten

Vágólapra másolva!
Gyengüléssel kezdte a pénteki napot a bankközi devizapiacon a forint, az euró jegyzése 304 forintra emelkedett. A térségi jegybankok elnökei mindeközben Budapesten tanácskoznak.
Vágólapra másolva!

Az euró árfolyama pénteken kevéssel 10 óra előtt 304 forint körül mozgott, szemben a csütörtök esti 302 forintos értékkel. A svájci frankért 198,50 forintot, a dollárért pedig 221,50 forintot kellett adni ugyanekkor.

A magyar deviza régiós társaival együtt gyengült a reggeli kereskedésben, a lengyel zloty a forintnál egy kicsit rosszabbul, a cseh korna pedig egy kicsit jobban kezdte a hét utolsó kereskedési napját - mondta el Gondi István, a Raiffeisen Bank devizakereskedője.

A lengyel zlotyt az gyengítette be, hogy a Lengyel Nemzeti Bank elnöke Slawomir Skrzypek pénteken a Reuters hírügynökségnek Budapesten, a térségi jegybankelnökök értekezlete előtt azt mondta, hogy Varsó még mindig kamatcsökkentésre hajlik.

A forint árfolyamalakulására pénteken hatással lehet, hogy Budapesten tartanak tanácskozást a kelet-közép-európai régió jegybankelnökei. A találkozóra ugyan nem engedik be a sajtó munkatársait, de elképzelhető, hogy a központi bankok első emberei nyilatkoznak majd utána a sajtónak. Az bizonyosnak tűnik, hogy amennyiben a jegybankelnökok kommunikációja nem lesz egységes, akkor kilenghet a forint árfoyama is - fejtette ki Gondi, aki szerint hosszabb távon nincs esély a magyar pénz erősödésére, így a 300 forint alatti árfolyamokat érdemes lehet euróvásárlásra kihasználni.