Szerény forinterősödés kora reggel

Vágólapra másolva!
A forint szerényen javul, mivel a kezdődő profitkivételben az euró leadott kissé a csütörtöki nyereségéből a dollárral szemben, de pénteken hosszabb távon kevés mozgás várható a térségi valuták piacán, miután csütörtökön végül is nem bírták az iramot a dollárral szemben gyorsan erősödött euró nyomában, írta elemzők véleményét idézve péntek reggel a Dow Jones hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn várhatóan nem folytatja a kamatcsökkentést, éppen a forintot védendő, de ezt a várakozást már beárazta a piac, úgyhogy csak váratlan kamatemelésnek lehetne némi hatása, tették hozzá.

Csütörtökön kezdetben a térségi valutákat is megsegítette a dollár zuhanása, miután az amerikai tartalékbankrendszer (Fed) szerdán bejelentette: 1150 milliárd dollárral növeli a hazai állam- és jelzáloggal támogatott magánadósság felvásárlását. A nap végére azonban csak a dollárral szemben tartották meg a nyereségeket - a zloty még a dollárral szemben sem -, az eurótól már mind lemaradtak a térségi valuták.

A londoni bankközi piacon a forint péntek reggel, 301,53-82/eurón, 0,21 százalékkal jobb volt a kora hajnalinál, és 14,41 százalékkal gyengébb az euróval szemben, mint év végén. Csütörtök este 302,15-45/euró volt. Csütörtök reggel 12,56 százalékkal gyengébb, szerda reggel 12,62 százalékkal gyengébb, kedd reggel 12,15 százalékkal gyengébb, hétfő reggel 12,98 százalékkal gyengébb, múlt péntek reggel 12,07 százalékkal gyengébb volt az euróval szemben, mint év végén. Tavaly 4,23 százalékkal gyengült, előtte 2007-ben 0,39 százalékot vesztett, 2006-ban 0,46 százalékkal javult.

Péntek reggel a cseh korona, 26,834-904/eurón, 0,30 százalékkal gyengébb (csütörtök reggel 0,47 százalékkal gyengébb), a lengyel zloty, 4,6244-304/eurón, 12,38 százalékkal gyengébb (csütörtök reggel 8,99 reggel százalékkal gyengébb) volt az euróval szemben, mint év végén. Tavaly a cseh korona 1,31 százalékot, a zlotyi 14,29 százalékot vesztett az euróval szemben.

Ugyanakkor a forint 220,24-83/dollár volt, 0,19 százalékkal jobb a kora hajnalinál, 16,96 százalékkal gyengébb, mint év végén. Tavaly 7,88 százalékot vesztett a dollárral szemben. Csütörtökön későn 220,67-93/dollár volt, csütörtök reggel 220,40-45/dollár. A cseh korona péntek reggelig 0,02 százalékot nyert, a zloty 0,22 százalékot vesztett a dollárral szemben a kora hajnali értékekhez képest.

Péntek reggel az euró 1,3647 dollár volt vételi oldalon, 0,0012 dollárral olcsóbb a csütörtöki későinél, 0,0191 dollárral drágább, mint csütörtök reggel, 2,37 százalékkal gyengébb a dollárhoz képest, mint év végén. Tavaly 4,27 százalékot vesztett a dollárral szemben.