Kiszivárgott képen az új Opel Astra

Vágólapra másolva!
Gyárinak tűnő fotó került fel a világhálóra az Opel Astra következő generációjáról.
Vágólapra másolva!

Az új Astra különösen fontos a rossz napokat élő GM-nek, hiszen az Opel második legjobban fogyó modelljét fogják leváltani vele. Hivatalos bemutató az őszi Frankfurti Autószalonon lesz, de addig az Insigniánál látott módszer alapján még számos információt elárulnak majd róla. Az már most tudható, hogy új padlólemeze azonos a Chevrolet Cruze-éval, a motorok nagyrészt változatlanok lesznek, de az Insignia kétliteres dízelei, és egy új, turbófeltöltésű 1,4-es benzines megjelenése is valószínű. Rögtön bemutatása után az autó meg is érkezhet a kereskedésekbe, míg jövő év végén elméletileg már a kocsi hibrid verzióját is piacra dobhatja az Opel.

Forrás: [origo]