Vágólapra másolva!
Többféle csatornán kezdi meg az életjáradék-szerződésekkel szerzett lakások értékesítését a Hild Csoport. A kikiáltási ár a piaci érték fele lesz. A válság miatt felfüggesztett szerződéskötést még az idén újraindítaná a cég.
Vágólapra másolva!

Jövő hétfőn indítja honlapján első árverését a Hild Csoport. Célja, hogy hetente legalább egy lakást eladjon ezen a módon - hangzott el a Hild sajtótájékoztatóján kedden.

A Hild az életjáradék-programjával több mint kétezer lakáshoz jutott, amelyeknek 32 milliárd forint az összértéke. Ebből 56 lakás üresedett meg, ezeket értékesíti a cég, de nemcsak elektronikusan, hanem hagyományos technikával, illetve csomagban is.

A vállalat 2006-ban magába olvasztott egy 100 lakással rendelkező, hasonló profilú céget, a most eladásra kínált 56 lakás ennek a kilencvenes években kötött szerződéseiből származik. (Ennyi lakás eredeti tulajdonosa halt meg, így a szerződés szerint értékesíthető az ingatlan.)

A Hild Örökjáradék Zrt. négy éve működik, és várhatóan újabb négy év múlva tudja a bevételeiből - az eladott lakások árából - fedezni a járadékokat - mondta a tájékoztatón Kézdy Gábor vezérigazgató.

A Hild - miután devizahitelből fedezi az életjáradékokat - a forint drasztikus gyengülésekor felfüggesztette programját, de Kézdy Gábor reméli, hogy még az idén folytatni tudja. A válság miatt ugyanis megnőtt az életjáradékra. A csoport romániai cége (szintén a válság hatására) meg sem kezdte tevékenységét, míg a bolgár leánytársaság 100 lakás után függesztette fel a tevékenységét.

A Hild folytatja a hagyományos értékesítést, az internetes aukciója pedig úgy zajlik, hogy a piaci ár felét határozza meg kikiáltási árként, de közli az irányárat is (amennyit kapni akar a lakásért). A licit indulásakor még titkos az a minimumár, amely alatt nem lesz érvényes az árverés, de ha eléri a licit, erről nyomban értesül valamennyi részvevő - ismertette Márton Ferenc, a Hild Csoport operatív igazgatója.

Az árverezésre 3 ezer forintos regisztrációs díjjal lehet jelentkezni. Az első lakás a VII. kerületi Marek József utca egyik házának 39 négyzetméteres lakása, amely 5,7 millió forintos kikiáltási árral indul a hétfőn kezdődő, és szerda este végződő árverésen, az irányára pedig 11,5 millió forint. A leütési ár 10 százaléka automatikusan foglalónak számít.

A lakásokból csomagot is lehet összeállítani, ilyenkor összeadják a becsült forgalmi értékeket, és ebből alkudhat a vevő. A Hild legtöbb lakása Budapesten és Pest megyében található, de a megyeszékhelyeken is kínál eladásra ingatlanokat.