Wolverine kalandjai folytatódnak

Vágólapra másolva!
Ez nem tartott soká: az X-Men kezdetek: Farkas erőteljes nyitóhétvégéje után a Variety arról ad hírt, hogy Hugh Jackman Seed Productions nevű cége máris tervezi a folytatást. A félreértések elkerülése végett: nem egy másik mutáns eredettörténetéről van szó, hanem Wolverine újabb kalandjairól, ezúttal Japánban, szamurájok közt. A helyszín biztosan nem lepi meg azokat, akik becsülettel végigülték az X-Men kezdetek stáblistáját, hiszen a film legvégén láttuk Wolverine-t egy japán bárban iszogatni. A folytatást azonban még el se kezdték írni, úgyhogy valószínű, még várni kell rá egy ideig.Hugh Jackman az X-Men kezdetek: Farkas Los Angeles-i bemutatójánJackman viszont addig sem fog unatkozni: szintén saját produceri irányítása alatt filmesítik meg Doug TenNapel megjelenés előtt álló képregényét, a Ghostopolis-t. Ebben Jackman a Természetfeletti Emigrációs Csoport munkatársát alakítja majd, akinek az a feladata, hogy a Ghostopolisból megszökött szellemeket visszazavarja. A dolgok kicsit összegabalyodnak, amikor egy élő kisfiú kerül át Ghostopolisba, így Jackman figurájának egy elhunyt szerelme segítségével kell megoldania a problémát.
Vágólapra másolva!