Meghalt a mesterséges táplálását megtagadó ausztrál beteg

Vágólapra másolva!
Bírósági döntés engedélyezte az ausztrál Christian Rossiternek, hogy lemondjon a mesterségesen táplálásról. A férfi hétfő reggel meghalt.
Vágólapra másolva!

Meghalt az az ausztrál férfi, aki valamennyi végtagjának lebénulása után azt kérte a bíróságtól, hogy lemondhasson a mesterséges táplálásról. Christian Rossiter augusztusban a nyugat-ausztráliai szövetségi állam legfelsőbb bíróságától kapott engedélyt arra, hogy maga dönthessen, akarja-e, hogy ételt és vizet juttassanak a szervezetébe. A bíró ítélete szerint gondozói nem cselekednek törvényellenesen, amikor saját kívánságának engedelmeskedve abbahagyják a 49 éves férfi mesterséges táplálását.

Az ítélet precedensértékű Ausztráliában. "Azt hiszem, Christian úgy marad meg az emberek emlékezetében, mint aki nagyon bátor volt és olyan harcot vállalt, amely sok más embernek segíteni fog" - mondta Rossiter ügyvédje hétfőn a helyi televízióban. Rossiter korábban bróker volt és rajongott a szabadidősportokért, de végtagjai különböző balesetek miatt lebénultak.

A férfi korábban újságíróknak azt mondta, hogy meg akar halni, mert teste rabja lett, jelenlegi élete pedig a pokollal egyenlő: olyan alapvető dolgokra képtelen, mint hogy kifújja az orrát vagy letörölje a könnyeit. Rossiter egy otthonban halt meg Perth városban hétfőn kora reggel.

A bírósági eljárást a férfit kezelő otthont üzemelő cég indította. Azt akarták megtudni, hogy lennének-e jogi következményei a cégre nézve annak, ha leállítanák mesterséges táplálását. A cég azt mondta, nincs álláspontjuk az ügyben, csak annyit akartak tudni, hogy törvényt sértenének-e azzal, ha teljesítik betegük kérését. Rossiter korábban legalább negyvenszer kérte gondozóit, hogy hagyják abba táplálását.

Az önkéntes eutanázia nem engedélyezett Ausztráliában - írja a BBC. 2006-ban Ausztrália északi területén hozták meg a világ első önkéntes eutanázia törvényét. Négy ember a törvényre hivatkozva egy számítógéppel vezérelt injekcióval vetett véget életének. Egy évvel később az ausztrál kormány visszavonta a rendeletet.