Vágólapra másolva!
Három bank alapítására fordítaná a korábban kisegített pénzintézetek eladásából származó összeget a brit kormány. A három céget olyan befektetőknek adnák el, akik még nincsenek jelen a bankpiacon.
Vágólapra másolva!

Nagy-Britannia kormánya 2015-ig három nagy pénzintézetet hozna létre a bankszektor jelentős átalakítása érdekében - írta vasárnap a BBC. A brit közszolgálati médium információi szerint az új bankok alapítását olyan pénzintézetek eladásából finanszíroznák, amelyeket a kormány az adófizetők pénzéből segített ki - köztük a Royal Bank of Scotland (RBS), a Lloyds, és a Northern Rock. A döntést a brit kormány várhatóan kedden jelenti be.

Az új bankhálózatok hagyományos kiskereskedelmi cégként működnének, befektetésekre és hitelezésekre fordítva a figyelmet. A verseny előmozdítása érdekében a 3 céget ezután csak olyan befektetőknek, és pénzintézeteknek adnák el, akik, illetve amelyek még nincsenek jelen a brit bankügyi piacon.

A brit kormánynak az RBS bankban 70 százalékos, míg a Lloyds bankban 43 százalékos részesedése van, miután tavaly októberben megsegítette a bajba került pénzintézeteket.