Háromezer fővárosi áldozatot szedett a Szuperbojz

Vágólapra másolva!
Technikai problémák miatt csak ma kaptuk meg a végleges hétvégi mozilátogatottsági adatokat - illetve a majdnem véglegeseket, a Szuperbojz forgalmazója ugyanis nem hajlandó közölni a film országos nézettségi adatait. A fővárosi számmal viszont rendelkezünk, úgyhogy essünk is túl ezen mindjárt: Budapesten 3340 szerencsétlen áldozatot szedett a vígjátéknak titulált rémség (8. hely a toplistán). A szájhagyomány bizonyára gondoskodik majd róla, hogy jövő hétvégén sokkal kevesebben essenek abba a hibába, hogy beülnek a filmre.Jelenet a Michael Jackson's This Is It-bőlA toplista élén nyitott a Michael Jackson's This Is It, amit szerdától vetítettek. A hétvégén 38 368-an látták a zenés dokumentumfilmet, összesen pedig már 47 999-en. A pop királya a Fel-től orozta el az első helyet, de az animációs film is jól teljesít: bevétele csak 35%-ot csökkent az előző hétvégéhez képest és most is szerzett 25 171 nézőt. A premierfilmek közül Az időutazó felesége és a Gamer is felkerült a tízes toplistára: a romantikus dráma egy kicsivel lekörözte az akciófilmet (9428 vs. 8411 néző, 4. és 5. hely), de mivel előbbit 24 kópián forgalmazták, utóbbit pedig 15-ön, a relatív győzelem Gerard Butleré. Friss premier volt még a Fausta éneke című perui film is, amit 217-en láttak. Összesen 115 588 jegyet váltottak a magyar mozikba, ami csak 4%-os bevételcsökkenést jelent az előző, hosszú hétvégéhez képest.
Vágólapra másolva!